A Nokia bemutatta saját iPhone-klónját

Vágólapra másolva!
A finn mobilgyártó nagy felbontású képernyővel, bővíthető memóriával és rengeteg ingyen zenével igyekszik elcsábítani az érintőképernyős mobilok megszállottait.
Vágólapra másolva!

A Nokia Londonban mutatta be saját válaszát az iPhone-ra az érintőképernyős kezelőfelülettel ellátott 5800 Express Music modell formájában. A készülék 5x11 centiméteres, és egy 3,2 hüvelykes nagy felbontású (nHD, 640x360 pixel) kijelzőt kapott. A mobillal a zenehallgatás mellett - amire elsősorban szánták - 3,2 megapixeles fotókat és a kijelző felbontásával megegyező, nagy felbontású videofelvételeket is lehet készíteni.

Forrás: Nokia
Elforgó képernyő, érintős felület

Az 5800-ast nevetségesen kevés, 81 megabájtnyi beépített memóriával látták el, mivel a Nokia inkább a microSD-s bővítés híve. Kártya formájában akár 16 gigabájtnyi memóriát is bele lehet gyömöszölni, ami ugye cserélhető, vagyis akár jóval több zenét és videót magával hordhat az ember, mint egy iPhone-tulajdonos. A készülék akkumulátor-kapacitása a gyári adatok szerint 35 óra zenehallgatáshoz, 5 óra filmnézéshez, vagy 3 óra HD-mozizáshoz elegendő.

Forrás: Nokia
Pálcikával lehet böködni

Az érintős Nokia nagy sebességű HSDPA adatátvitelre képes, a nagyvárosi vagy otthoni felhasználást emellett a wifi-csatlakozó is megkönnyíti, amit szerencsére nem hagytak ki belőle. (Bár korábban azt írtuk, hogy a mobil csak EDGE-es, ez nem így van: a specifikációk a Nokia honlapján a sajtó számára kiadott ismertetőben szerepeltek hibásan, elnézést kérünk.) A telefonban sztenderd jack-bemenet is van, vagy sztereó Bluetooth a füleshez. A készülék induló ára 280 euró, vagyis körülbelül 67 500 forint, de egyelőre nem tudni, mikortól lesz kapható Magyarországon.

A Nokia az új modellel együtt jelentette be új zenei szolgáltatását is (Comes With Music), amelynek keretén belül a zenelejátszós mobilok vásárlói egy éven át ingyen tölthetnek le zenét a Nokia Music Store zeneáruházból, amelyeket bármeddig meg is tarthatnak. A mobilgyártó zenei választéka több millió zeneszámból áll, sajnos azonban a szolgáltatás Magyarországon még nem elérhető, és nem is tudni, mikor lesz az.