A mobilom tudja, hol vagyok

Vágólapra másolva!
A telefonunk segítségével már nem csak megtudhatjuk, hol vagyunk, hanem tudathatjuk is másokkal, merre járunk éppen, vagy egyenesen szétnézhetünk a valódi helyekre épített virtuális térben. Nyakunkon a mobilos helymeghatározás újabb formái és az erre épülő helyfüggő szolgáltatások.
Vágólapra másolva!

A mobiltelefonos helyfüggő szolgáltatások, vagyis, eredeti nevén a location based services (LBS) a mobilos szolgáltatások egyik feltörekvő területét képezik. Ez két dolognak köszönhető: egyrészt, egyre több készülékben van GPS egység, másrészt, egyre gyorsabb és olcsóbb a mobilinternet. Az LBS ugyanis jellemzően valamilyen, a helymeghatározáson alapuló adatszolgáltatást jelent.

Nem is kell hozzá műhold

A dolog nem a mobilos GPS feltalálásával kezdődött. A mobilkészülék helyét ugyanis a mobilos adótornyok segítségével is meg lehet határozni, még ha nem is egészen pontosan: ez a hálózat kiépítettségétől függ. A mobilos lefedettségről az úgynevezett mobilcellák gondoskodnak, amelyek alatt egy-egy adó adáskörzetét kell érteni. Mivel a készülék a felhasználó mozgása közben minden egyes cellába bejelentkezik - hiszen csak így használható a szolgáltatás -, a mobilcég könnyen követni tudja, hogy hol található éppen egy-egy készülék. Az Egyesült Államokban a wifis készülékekkel is végezhető ugyanezen a logikán alapuló helymeghatározás, ott a készülékek a hotspotok alapján határozzák meg a pozíciót.

Ezeket a helymeghatározási módszereket pontosítani is lehet a mobiltornyok vagy hotspotok pozíciójának háromszögelésével, de ez már egy ritkább technológia. A legalapvetőbb LBS-funkciók igénybe vételéhez viszont már az is elég, ha tudni lehet, melyik cellában tartózkodik a felhasználó: ilyen például a keresés. Ha egy közeli pizzériát vagy orvosi rendelőt keresünk, akkor ehhez a készüléknek elég azt tudnia, hogy melyik városrészben vagyunk. A nagyobb keresőcégek nem véletlenül építettek az elmúlt években térképes adatbázisokat, amelyeken már eddig is lehetett ilyen helyfüggő kereséseket végezni. Innen már csak egy ugrás, hogy ezeket a találatokat a mobilos felhasználók számára is elérhetővé tegyék, akiknek ráadásul valószínűbb, hogy ott és akkor van szükségük gyorsan valamire, amikor és ahol keresnek.

A céges előfizetők már ismerhetik

A mobilszolgáltatók a céges ügyfeleik számára már jó ideje ilyen technológiával biztosítják a flottakövetés lehetőségét. Egy fuvarozó vagy sok területi képviselővel dolgozó cégnek fontos lehet, hogy "szemmel" tudja tartani a járműveit, embereit. A mobilkészülék megfelelő kiegészítőkkel nem csak a munkatárs mozgását tudja lejelenteni a központnak, de akár azt is, hogy a figyelt jármű milyen sebességgel halad, mennyi üzemanyaga van még, vagy, például egy hűtőkocsi esetén azt is, hogy milyen a raktér hőmérséklete.

A mobilos kommunikáció nem csak egyirányú lehet, hanem a távolból is lehet utasításokat adni a készülékek segítségével: ugyan ez már nem szorosan az LBS-hez tartozik, de akár a távolból is leállítható egy autó motorja, vagy lezárható az utastere lopás esetén. Az átlagfelhasználó számára már inkább az lehet hasznos funkció, ha segélyhívás esetén nem kell elmagyaráznia, hol tartózkodik éppen, mert a vészhívást fogadó diszpécser ezt az információt megkapja a készülékétől. Elsősorban az Egyesült Államokban jöttek divatba azok gyerekeknek szánt mobilkészülékek, amelyek segítségével a szüleik egy számítógépes térképen követhetik csemetéik mozgását - véget vetve ezzel az "igazolatlan" csavargásnak.

Az LBS persze nem csak akkor könnyíti meg az ember dolgát, ha baj van, vagy vigyázni kell valakire. Már Magyarországon is van olyan pizzéria-lánc, amelyik a beérkező mobilos hívás helyétől függően irányítja a telefonálót a megfelelő körzeti diszpécserhez, amelyik az adott területre a kiszállításokat végzi. A pontos címet persze még a GPS-szel ellátott készülék sem tudná megállapítani - hacsak nem egy kertes ház udvaráról érkezik a hívás -, így azt a rendelésnél kell megadni.

Fokozódó helytudatosság

A helyfüggő szolgáltatások egy része még gyerekcipőben jár, de azt már elmondhatjuk, hogy a tartózkodási hely iránti tudatosság egyre inkább jellemző a felhasználók körében. Egyre többen látják el például "geotagekkel", vagyis a készítés helyét rögzítő információkkal a fényképeiket, amelyeket a korszerű fotómegosztó szolgáltatások egyenesen a térképre is helyeznek. Hogy ez a folyamat automatikusan mehessen végbe, akár GPS-készüléket is lehet csatlakoztatni a fényképezőgépere, és az újabb típusok a képekhez csatolt adatbázisban (az úgynevezett EXIF-információk részeként) a fényképezés helyét is tárolják.

Forrás: Yahoo
A Yahoo Fire Eagle nyitóoldala. Az LBS idealizált képe

Az aktuális tartózkodási hely azonnali, folyamatos megosztásának gondolatától pedig még sokan idegenkednek. Sok olyan szolgáltatás van, amelyek erre épülnek: a Yahoo például egy egész alkalmazásplatformot szentelt ennek az ötletnek, amelynek a Fire Eagle nevet adta. Az erre épülő szolgáltatások egy szabványosított megoldással képesek kiolvasni a felhasználó tartózkodási helyét egy központi adatbázisból, tudassa azokat a rendszerrel bármilyen módszerrel. A fejlesztők ezekre az adatokra változatos alkalmazásokat építhetnek, például programajánlót az egyes szórakozóhelyekhez, hogy tudjuk, hová éremes tovább menni szombat este, de lehetővé tehetik például, hogy az ember a környéken látott vandalizmust, graffitiket is jelentse, vagy leírást készítsen a látottakról. A Nokia által gründolt Gypsii, vagy a Brightkite nevű közösségi hálózat egyaránt arra épül, hogy felhasználók tudatják a másikkal, hol vannak éppen.

Hogy mire jó ez? Nos, az elképzelések szerint az ismerősök így könnyebben összefuthatnak egymással, vagy könnyebb lehet másokkal ismerkedni. A technológia arra is képes, hogy azonnal jelezzen, ha valaki más tartózkodik a közelünkben - akár ismerős, akár ismerkedni vágyó fél, aki ugyanazt a szolgáltatást használja.

Alternatív valóság

A helyfüggő szolgáltatások legújabb vonulatát pedig az olyan szolgáltatások képezik, amelyekben a felhasználók nem csak követhető módon bóklásznak ide vagy oda, hanem némileg át is alakítják maguk körül a valóságot, vagyis a létező teret - a hozzá kapcsolt információk révén. A geotagekkel ellátott fotót, film- vagy hangfelvételt, írott információt ugyanos azonnal vissza is lehet csatolni a többi mobilos felhasználónak, akik az adott helyen, menet közben le is kérdezhetik azt. A szolgáltatás persze akkor a legértékesebb, ha a közösségi hálós funkcióval is keveredik, vagy a számunkra legfontosabb, általunk számon tartott személyek által jegyzett infókhoz férhetünk hozzá.

Sekai camera: szétnézhetünk a geotaggelt valóságban

Ha valaki például járt egy étteremben, akkor lefotózhatja, hogy ott mit evett, vagy fűzhet hozzá kommentárt - amit a legközelebb oda tévedő ismerős megnézhet, ha rákeres, hogy hagyott-e már valaki információt az adott "helyen". A virtuális, geotagekkel ellátott és a valós tér legérzékletesebb összekapcsolását az jelenti, amikor a felhasználók előtt a mobiltelefon kijelzőjére nézve meg is jelennek a kamera által látott helyekre, boltokra, épületekre mások által aggatott címkék. Így ezeket nem egy térképen kell nézegetni, hanem olyan, mintha maga körül látná az ember a felhasználók által a valósághoz alkotott virtuális réteget.

Ennek kicsit egyszerűbb formája, amikor a turisták egy látványosság közelében járva maguk tölthetik le a telefonjukra az ahhoz kapcsolódó információkat. Ha fut a telefonon egy erre beállított program, akkor az maga figyelmeztetheti felhasználót, hogy valami fontos látnivaló mellett halad el éppen.

A nyilvánosság új szintje

Forrás: [origo]
GPS és a fényképező összeforr

A helyfüggő szolgáltatások terjedése kapcsán a felhasználóknak meg kell barátkozniuk azzal, hogy mások is látják, merre járnak éppen, vagy hol fordultak meg legutóbb, amikor használták az LBS-re épülő alkalmazást. Vagyis, ha ilyen szolgáltatást használunk, akkor még valamit meg kell osztanunk magunkról.

A szolgáltatók persze eddig is tudták követni a helyzetünket, de ha GPS-es készüléket használunk, akkor a partnereink minden eddiginél pontosabban "követhetnek". Sokan még mindig ódzkodnak attól, hogy például egy közösségi oldalon, vagy a weblapjukon rendszeresen jelezzék a tartózkodási helyüket. Természetesen az ilyen megosztás a felhasználó tudtával és beleegyezésével történik, és az LBS-ben érdekelt szabályozó testületek rendszerint tiltják, hogy a hirdetők a tartózkodási helyük alapján bombázzák kéretlen hirdetésekkel a felhasználókat. (Ezt manapság inkább Bluetooth-on keresztül szórt reklámokban teszik, kihasználva azt, hogy a mobilosok gyakran tartják bekapcsolva a vezeték nélküli csatolót.) A legtöbb szolgáltatásban azt is meg lehet határozni - ilyen például a Fire Eagle is -, hogy a rendszer milyen pontossággal tudassa a mobilozó tartózkodási helyét.

Mindezzel együtt még kérdéses, hogy sikeresek lesznek-e azok a szolgáltatások, amelyek a felhasználók aktivitására épülnek, vagy ezek csak egy szűkebb réteg játékszerei lesznek. A technológia már jelen van, a szolgáltatások köre bővül, már csak rajtunk áll, mire vagyunk hajlandók használni, és mennyire fogadjuk el.