Megtilthatják az USA-ban a vezetés közbeni mobilozást

Vágólapra másolva!
Széles körű vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a vezetés közbeni mobiltelefonozás betiltásáról: az Országos Biztonsági Tanács (NSC) nevű szervezet, amely annak idején vezető szerepet játszott a biztonsági öv használatának kötelezővé tételében, a napokban a vezetés közbeni mobilhasználat teljes körű, országos betiltását javasolja.
Vágólapra másolva!

Az NSC szerint a mobiltelefonozó vezetők négyszer nagyobb eséllyel karamboloznak, mint telefon nélkül. Az intézet a Utah-i Egyetem egy tanulmánya alapján hangsúlyozza: a vezetés közbeni mobilozást a kihangosító és egyéb, kéz nélküli telefonozást lehetővé tevő készülékek nem teszik biztonságosabbá.

Janet Froetscher, az NSC vezetője az ittas vezetéshez hasonlította azt, amikor a sofőr mobilozik. "Részegen vezetni veszélyes és törvénybe ütköző; amikor valamelyik barátunk ivott, elvesszük tőle a slusszkulcsot, itt az ideje, hogy ugyanígy tegyünk a mobiltelefonnal" - mondta. Felmérések szerint az Egyesült Államokban, az autós közlekedés társadalmában a 300 milliós népesség 90 százalékának van mobiltelefon-előfizetése. Az 50 szövetségi állam közül hatban tilos a kézben tartott mobiltelefon használata vezetés közben. Egyetlen olyan állam sincs viszont, amely teljes körű tilalmat rendelt volna el a vezetés közbeni mobilozásra.

Az NSC ennek ellenére teljes tilalmat szorgalmaz. Egy harvardi kutatásra hivatkozva azt állítja, hogy a sofőrök mobiltelefonozása a felelős a balesetek 6 százalékáért: évente 330 ezer sérülést okoz, amelyből 12 ezer súlyos, 2600 halálos. Az Országos Biztonsági Tanács levélben fordul az államok kormányzóihoz és törvényhozási vezetőihez átfogó tilalmat sürgetve. Az NSC tisztában van azzal, hogy nehéz harc lesz a vezetés közbeni mobiltelefonozás betiltásának elérése, a lépés népszerűtlensége miatt a kormányzók és politikusok többnyire nem támogatják.

A tilalmat ellenzi a nem elhanyagolható erejű mobiltelefonos lobbi is. A CTIA telekommunikációs szövetség állásfoglalása szerint a törvényi tilalom hamis biztonságérzetet kelt, a tiltás helyett inkább oktatásra van szükség. John Walls, a szövetség alelnöke szerint "lehet biztonságosan, felelősen mobiltelefonozni rövid ideig". Érvelése szerint sok egyéb dolog is csökkentheti a vezető éberségét, így a mozgó tárgyak, az álmosság, a rádiógombok nyomogatása, az evés és a tisztálkodás, továbbá más utasok és az olvasás. Ő olyan tanulmányokat idéz, amelyek szerint a mobiltelefon használata mindezeknél kevésbé vonja el a vezető figyelmét.

Közbülső álláspontot képvisel az Amerikai Orvosszövetség, amely a vezetés közbeni sms-ezés törvényi tilalmát támogatja, ugyanakkor nem ellenzi a mobiltelefonos beszélgetést. A Nationwide biztosítótársaság felmérése szerint az amerikai vezetők 81 százaléka mobiltelefonál a kormány mögött.