Fapados androidos mobilt adott ki a Dell

Vágólapra másolva!
Fapados androidos telefont jelentett be a Dell. A kínai piacra szánt okostelefon nem kapcsolódik wifihez, nincs benne 3G-s mobilnet, fényképezőgépből viszont közepesen jó került bele - adta hírül a RegHardware.
Vágólapra másolva!

Három megapixeles fényképezőgéppel fotózhatják a világ csodáit azok a kínaiak, akik a Dell hamarosan megjelenő Mini 3i típusjelű készülékét megveszik. Az egy ideje pletykált, és a napokban valóban bejelentett készülék a Google Android mobil operációs rendszerét futtatja. A Dell mobilja 360*640 pixeles érintőképernyővel rendelkezik, billentyűzete nincs.

Nem a mobilnetezésről szól a Mini 3i, a telefonból hiányzik a gyors 3G-s mobilnet, sőt wifi hotspotokhoz sem lehet csatlakozni a kütyüvel. A napokban megnyílt kínai mobilos tartalomszolgáltató oldalakat, ahonnan a felhasználók zenéket és játékokat tölthetnek le, csak lassabb kapcsolaton érhetik el a vásárlók. A telefonra emellett Bluetooth-on és miniSD kártyán lehet adatot juttani.

Azt még nem tudni, hogy a laptopjairól és asztali számítógépeiről ismert gyártó készülékeit mikortól lehet megvásárolni, illetve hogy Kínán kívül kapható lesz-e.