Leáll a zene, ha kiveszik fülest

Vágólapra másolva!
Mozgásérzékelővel szerelt mikrofonos fülhallgatókat mutatott be a Sony Ericsson: ha a sztereó eszköz hangszóróját viselőjük kihúzza a füléből, az automatikusan leállítja a zene lejátszását, visszadugva pedig a muzsika magától újraindul.
Vágólapra másolva!

Mindezt persze egy egyszerű gombbal is meg lehetne oldani, ám a japán-svéd mobilgyártó mérnökei szerint a mozgásérzékelővel megvalósított funkciót jóval kényelmesebb használni. A funkciót demonstrálandó a cég egy animációs rövidfilmet is készített, amelyet a YouTube-on lehet megnézni.

Az MH907-es típusjelzésű "Motion Activated" jelzést viselő, Sony Ericsson mobiltelefonokkal használható fülhallgatók automatikusan elindítják a készülékek zenelejátszó funkcióját, ha viselőjük mindkét hangszórójukat bedugta a fülébe. Ha egyik, másik vagy mindkét végét kihúzták a fülből - mert például szólnak a zenét hallgató emberhez - a lejátszás automatikusan leáll. A kiegészítő a legtöbb - fast port csatlakozóval felszerelt - Sony Ericsson márkájú készülékkel kompatibilis, és 35 eurós, vagyis nagyjából 10 ezer forintnak megfelelő összegért lehet majd megvenni.

Forrás: [origo]