Különcködik és háborút indít a Microsoft

Vágólapra másolva!
A tömegtermékeiről ismert szoftveróriás, a Microsoft évek óta először próbálkozik igazán különc húzással, hogy visszahódítsa az okostelefonok használóit az iPhone-tól és az Androidtól. Teljesen új világot kínál a Microsoft most kiadott mobilszoftvere, a cég azt ígéri, nincs többé elveszett adat, nincs többé nehézkes adatátvitel. Ráadásul a Microsoft olyasmit kínál, ami divatosságban felveheti a versenyt az ellenfelekkel.
Vágólapra másolva!

A Microsoftnak alaposan fel kellett kötnie a gatyáját, hiszen az Apple iPhone-ja, a Google Android szoftvert használó mobilok és a Blackberry-k alaposan megtépázták a cég hírnevét és piaci részesedését az okostelefonok piacán, pedig iparági becslések szerint hamarosan ilyen nagy tudású készüléket használ majd a felhasználók hetven százaléka.

Bár jelenleg a legtöbb okostelefon a Nokia Symbian szoftverét használja, ennek részesedése is jócskán visszaesett az utóbbi években. Az internetes funkciókkal felvértezett készülékek piacán az Apple, a Google és a Blackberryket gyártó RIM verseng egymással, valószínűleg a keresőcég alapszoftverét használó telefonok hamarosan átveszik a piacvezető pozíciót. A Microsoft részesedése a mobiltelefonok piacán mindegyik riválisáénak csupán töredéke.

A Windows Mobile néven ismert szoftverén a Microsoft ennek ellenére évek óta nem végzett komolyabb újításokat - ráadásul ez a rendszer nem volt sem elég felhasználóbarát, sem fürge, és kevés programot is írtak hozzá. Gyengéi miatt a konkurencia alaposan elhúzott mellette: a riválisok visszaszorítására a cég első komoly próbálkozása Windows Phone 7, amelynek boltokbe kerülését hétfőn a világon mindenütt egyszerre jelentette be Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója. Ha ez a szofver sem nyeri el a felhasználók tetszését, a redmondi cég valószínűleg örökre búcsút mondhat a mobil eszközök piacának.

Forrás: [origo]
Steve Ballmer előtt a Dell, Samsung, LG és HTC Windows Phone 7-es modelljei

Versenyképes az iPhone-nal és az Androiddal

Ez a drámai fordulat azonban valószínűleg elmarad. Az új mobil Windows komoly versenytársa lesz az Apple és Google rendszereinek. Az elmúlt három évet az iPhone uralta, ami funkcionálisan korántsem volt tökéletes, de a felhasználói élmény, a végletekig csiszolt dizájn, a technika és az emberek közti szakadék áthidalása és nem utolsósorban az egy-két dollárért megvehető apró programok garmadájának koncepciója annyira jól sikerült, hogy az iPhone kultikus tárgy lett, a személyiséget kifejezni képes státuszszimbólum és az egész mobiliparnak utat mutató mérföldkő. Ezt a logikát követte a Google Androidja is, de a zárt, egyetlen gyártóhoz kötött rendszer modelljét felváltotta a minden telefongyártó számára elérhető licencelés. Így ma már az androidos készülékek bevételei - ha az összes gyártó eredményeit összegezzük - meghaladják az Apple eladási számait. Az Android nem koncepcionálisan haladta meg az iPhone-t (abban inkább másolatnak mondhatnánk), hanem üzleti, terjesztési modelljében.

A Microsoft annyira rosszul állt ebben a versenyben, hogy megtehette: teljesen új koncepciót alkotott, rászánva az időt és feláldozva korábbi piaci helyzetét. Lemásolták az Apple megközelítését, amennyiben a hangsúlyt nem a mérnöki tökéletességre, hanem a designra, a megjelenésre helyezték. A Microsoft székházának tárgyalóiban valószínűleg egyetlen mondatot ragasztottak ki minden falra: legyen MÁS! Ne csak színeiben, a használt ikonokban térjen el az Apple koncepciójától, de alapjaiban legyen eltérő, megkülönböztethető, egyedi. Így történhetett, hogy a lekerekített sarkok, árnyékok és piktogramok vizuális világával a négyzeteket és hatalmas betűkből szőtt kétdimenziós felületeket állították szembe. Sikerrel: a Windows Phone 7 designja letisztult, következetes, elegáns - soha nem tévesztenénk össze egy androidos tucatmodellel.

Forrás: [origo]
Elegáns, tipográfiára épülő design - a Windows Phone 7 sablonja

A friss és egyedi design mellé pedig megszültek egy logikai továbblépést is: az egész telefont a hat legjellemzőbb feladat köré szervezték, amire az emberek használják okosmobiljaikat - kapcsolattartás, munka, fotózás, zenehallgatás és videózás, játék és vásárlás. Kitűztek még két fontos célt is az új mobil Windows elé: leginkább abban segítsen, hogy digitális javainkat magunkkal vihessük a zsebünkben, illetve sose érezzük feladatnak a váltást a számítógép és a telefon között. Amit elkezdtünk a gépen, fájdalom nélkül tudjuk folytatni a telefonon és viszont. A Windows Phone 7 azt igyekszik nyújtani, amit manapság mindenki szeretne: boldogulást az információáradat kezelésével, egyszerűen.

Minden adatot a netre küld a Windows-mobil

Minden szolgáltatását belezsúfolta a frissen útjára bocsátott Windows Phone 7-be a Microsoft. Az Európában és Amerikában majdnem egy időben startoló, alapjaitól újraírt szoftverrel rendelkező készülékeken egyaránt jelen lesz az Office, az Xbox-játékok, a Zune médialejátszó és a cég online zeneboltjából beszerzett zenék is.

A Microsoft csapata a szinkronizációt tette meg az operációs rendszer legmarkánsabb funkciójának. A készülékek állandó kapcsolatban állnak az internettel, a készítés pillanatában feltöltik fotóinkat, szinkronizálják az Office Live-val a telefonon megírt dokumentumainkat. Még a rendszerbe beépített - magyarul még nem tudó - hangfelismerés is a Bing és a Microsoft szerverein történik. Hiába bivalyerősek az új Windows Phone készülékek, nem tudnak versenyezni a cég szerverfarmjának teljesítményével.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=TbHKcggxvy9pv5OS

Nyolcperces videó az új operációs rendszer működéséről

A folyamatos szinkron azt is jelenti, hogy a felhasználóknak nem kell félniük a készülék elromlásától, elvesztésétől vagy ellopásától. A leglényegesebbek, az adatok mindig megmaradnak, sőt a következő telefonra is le lehet azokat tölteni, csak a Live.com jelszavunkat kell megadni.

Komoly játékok futnak az erős hardveren

A Windows Phone 7 nem csupán egy mobil operációs rendszer, hanem egyfajta készülékszabvány is: csak az a gyártó használhatja a szoftvert telefonjain, amely vállalja a Microsoft által előírt hardverkövetelmények teljesítését. Ezek pedig nem szerénykednek, napjaink csúcskészülékeit írják le. A készülékek komoly 3D-s teljesítménye miatt így olyan játékokkal is találkozhatnak majd mobilkészülékeiken az okostelefont választó gamerek, mint a Sims 3. Emellett a Microsoft ígért a többi okostelefonon vagy konzolon még meg nem jelent játékokat is az új platformra.

Forrás: [origo]
Rendkívül erős játékplatform is lesz a Windows Phone 7

Rossz hír, hogy a Windows Phone 7 a hazai premierre még nem lesz elérhető magyar nyelvű változatban, a rendszer magyarítását a Microsoft a későbbiekben tervezi. Nem lesz egyelőre elérhető a Zune zenebolt és a Marketplace alkalmazásbolt sem itthonról, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy az utóbbi két szolgáltatást kis trükközéssel - külföldi címmel regisztrálva - a magyar felhasználók is használatba vehetik majd, hiszen ez az Xbox 360 konzolok esetében is évek óta lehetséges. Miután az Xbox Live játékszolgáltatás november 10-én hivatalosan is használható lesz Magyarországról, ennek mobilos változata is elérhető lesz honfitársainknak.

Az első fecskék

A Windows Phone 7 amerikai kereskedelmi premierjével párhuzamosan Magyarországon is bemutatta az LG az első ezt használó okostelefonját, a 9,6 centiméteres (3,8 colos) képernyővel szereli Optimus 7-et, melyet munkatársunk a helyszínen ki is próbált. Néhány perces nyomkodást követően igen jó benyomásokat szerzett az új mobil Windowsról: a rendszer menüje tetszetős és ergonomikus, működése pedig nagyon gyors, akadozásoktól mentes - videónkon olvasóink is megszemlélhetik mindezt.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=8ji4KqYnmO9DEFec


Vállak fölött és kivetítőn az LG Optimus 7, az első itthon is kapható Windows Phone 7-es telefon

Ezt a telefont 16 gigabájtos belső memóriával szerelik fel, kamerája pedig 5 megapixeles felbontású, amellyel akár 360 fokos panorámafotókat és HD-felbontású videókat is lehet majd rögzíteni. Október 21-étől lesz megvásárolható a hazai boltokban, elsőként a Vodafone kínálatában, később azonban a másik két szolgáltatónál, illetve kártyafüggetlenül is. Áráról a boltokba kerülésig nem beszélhet a gyártó, de a specifikáció alapján igen magas összegre kell számítani.

Már a hivatalos premiert megelőzően kiszivárogtak a Microsoft mobilszoftverét futtató többi készülékek paraméterei is. Ezek egyike a Samsung Omnia 7, amely a gyártó orosz honlapján tűnt fel elsőként. Az itt olvasható információk szerint a készülék 10 centiméteres (4 col) átlójú AMOLED-képernyővel és 1 gigahertzes processzorral rendelkezik.

Forrás: [origo]
Balra az Optimus 7, jobbra az Omnia 7

A telefon 8 gigabájt belső memóriával, gps-szel és 5 megapixeles, autofókuszos digitális kamerával rendelkezik, amely akár 720p felbontású videót is tud majd rögzíteni és lejátszani, és a wifi mellett HSDPA-n is kapcsolódhat a mobilhálózathoz. Ez a készülék október végén elsőként a T-Mobile Magyarországnál lesz megvásárolható, ára egyelőre szintén nem ismert.

A tajvani HTC több Windows Phone 7-et futtató új készüléket is bemutatott hétfőn. Ezek közül a HTC 7 Surround fantázianevű az egyik legérdekesebb: beépített Dolby Mobile hangszórókat kapott, amelyeket fekvő módban a képernyő mellé lehet előhúzni. A telefont gyárilag támasztékkal is ellátták, így az asztalra helyezve akár filmet is lehet nézni rajta. Bár ez a készülék nem lesz elérhető az európai boltokban, a kisebb, 9,4 centiméteres (3,7 col) kijelzővel szerelt HTC HD 7 Mozart nevű társa igen. Ezt ugyancsak ellátták Dolby hangszórókkal, hasonlóan a 3,8 colos képernyővel szerelt HD 7 Trophy modellhez, amelyet kifejezetten a mobil játékra vágyóknak szánnak. Egy harmadik készülék, a HTC HD 7 lesz a tajvani gyártó csúcsmodellje, ezt a készüléket 4,3 colos, vagyis 11 centiméteres képernyővel látták el.