Olcsón is megúszható a mobilnetes élet

okostelefon, mobilnet, mobil interent,
Vágólapra másolva!
Mindenkinek van története arról, hogyan kellett egy ismerősének óriási összeget fizetnie a mobilos adatcsomag forgalmi korlátjának túllépése miatt. Különösen a kisebb adatcsomagot választók érzik magukat veszélyben, ők szolgáltatótól és tarifacsomagtól függően akár 10 forintot is fizethetnek 10 kilobájtnyi extra netezésért. Mi arra gyanakodtunk, a mai adatcsomagokba egész sok netezés belefér, a bizonyítás végett pedig alapos mérésbe fogtunk.
Vágólapra másolva!

A túlforgalmazás megelőzésének szerencsére számos módja van, így el lehet kerülni, hogy levegőért kelljen kapkodni a havi mobilszámla láttán. Az androidos okostelefont használóknak a 3G Watchdog telepítését javasoljuk első lépésként, az iPhone-osoknak pedig a Datamant ajánljuk. A programban beállíthatjuk, hogy mekkora adatcsomagra fizettünk elő és melyik nappal fordul a hónap. Az észrevétlenül futó szoftver figyelmeztet, ha közel kerültünk a korláthoz, sőt még becslést is készít, mikor futunk ki az adatcsomagból.

Navigálni is elég a negyvenmegás csomag

Egészséges kétellyel közelítettünk a negyven-ötven megabájtos mobilnet csomagokhoz, ám mérésünk kimutatta, hogy a szolgáltatók által ajánlott e-mailezés mellett akár navigációra is lehet használni őket. Még a leghosszabb levél sem foglal el többet 4 kilobájtnál, így közel tízezer levelet tudunk kiküldeni egy hónap alatt a mobilunkról anélkül, hogy pótdíjat kellene fizetni. Egyedül arra kell vigyázni, hogy a nagyobb csatolmányokat - zenét, prezentációt - ne nyissuk meg a telefonon, mert ezek letöltése - ami csak a csatolmány megnyitásakor történik meg - könnyen felemészthet több megabájtot is.

Ugyancsak nem kell félnie a beugró adatcsomagok tulajdonosainak a mobillal készített képek rendszeres posztolásától közösségi hálózatokba, hiszen egy mobilkép 50-150 kilobájt méretű, így napi egy fénykép feltöltése is csupán legfeljebb 4,5 MB forgalmat generál.

Forrás: [origo]
Gyalogos tájékozódáshoz elég a kis netcsomag is

Meglepetés volt, hogy a nagy méretű bitképek helyett vektoros fájlokkal dolgozó Google Maps nagyon kevés adatforgalmat csinál. A városon belül összeállított útitervet 220 kilobájtból úsztuk meg, a városon belüli autós navigáció pedig első alkalommal 1-2 megabájtot igényelt, de második alkalommal már a telefon gyorsítótárából vette a készülék a térképrészleteket, így az is 300 kilobájt körülire csökkent. Ezek alapján az ismeretlen helyszínek megkeresésére, gyalogos navigációra, városi tájékozódásra nyugodtan ajánljuk a telefont. Az autósoknak viszont érdemes legalább százmegás csomagot venni a Maps mellé.

Kijönni száz megabájtból

Forrás: [origo]Az autós navigáció mellett az alkalmazások telepítésének szabadságát hozza meg egy legalább százmegabájtos adatcsomag - márpedig az okostelefon egyik nagy előnye, hogy bárhol ránk törhet a szükség, hogy számítástechnikai segítséget vegyünk igénybe, ehhez viszont meg kell találni és telepíteni a hirtelen felbukkant feladatra választ adó appot. A mobilos szoftverek mérete az 1-2 megabájtostól egészen a több tíz megabájtosig terjed (kivéve az olyan hatalmas offline adatbázissal dolgozó programokat, mint például a navigációs szoftverek, ezek akár a gigabájtos méretet is elérhetik). A népszerű Angry Birds játékhoz például 17 megabájtot, azaz egy belépő szintű netcsomag felét kell letölteni. A nagyobb csomagoknál azonban már egy ilyen melléfogás is belefér a havi használatba, a kisebb, egy-egy helyzetet megoldó appok beszerzése pedig napi gyakorlattá válhat. Azért, ha tehetjük, az alkalmazások telepítésével érdemes megvárni egy wifi kapcsolat felbukkanását.

A hírportálok böngészéséhez is érdemes minél nagyobb adatcsomagra előfizetni. Az egyes újságok mobilfelületei között óriási eltérések vannak, akad olyan, aminél a címlap letöltése közel egy megabájtot emészt fel (a cikkek pedig további 2-300 kilobájtokat), más oldalak viszont ennek töredékével is beérik. Az biztos, hogy a napi hírfogyasztáshoz, a metrón, villamoson való rendszeres mobilos tájékozódáshoz nem árt a legalább 100 megás csomag. Ekkora adatforgalomra képes előfizetéssel viszont már nyugodtan facebookozhatunk és tölthetünk fel fotókat, ebből a keretből már nem könnyű kifutni.

Havi ötszáz megabájt fix

Havi legalább ötszáz megabájt szükséges ahhoz, hogy igazán nyugodtan nézegessünk online videókat. Egypercnyi YouTube-nézés kevesebb, mint egy megabájt adatforgalmat generál, azaz a havi csomagunkból körülbelül nyolc és fél óra mozgóképre telik. Még ezt a mennyiséget is el lehet fogyasztani, különösen, ha közben mást is csinálunk a telefonunkon, viszont véletlenül már nem lehet kifutni egy ekkora keretből. A jobb hang- és képminőséget biztosító HQ opcióval azonban még a fél gigabájtos csomagnál is óvatosan kell bánni. A minőség felcsavarása négyszeres forgalommal jár (4MB/perc), így a korábban végtelennek tűnő nyolc és fél óránk is két óra körülire apad.

Fotó: Szabó Balázs [origo]
Sok pénzt spórolhat meg a wifi használata

A netrádiózást sem érdemes elkezdeni fél gigásnál kisebb csomaggal. A Deezerrel - ami a Last.fm hazánkban is működő, ingyenes, európai megfelelője - végzett méréseink szerint öt perc zenehallgatás pontosan tíz megabájtnyi adatforgalmat generál. Ezzel a tempóval egy óra rádiózással több mint az ötödét tudjuk elhaszánálni a havi keretünknek. Jobban jövünk ki, ha magyar rádióadók 160 kbites streamjét hallgatjuk egy ingyenes webrádió-alkalmazással (sok ilyen van), így körülbelül 1,2 MB/perc adatköltséggel kell kalkulálnunk. A legjobb persze, ha van a telefonban beépített FM rádió, hiszen az teljesen ingyenes - sajnos ez az iPhone-tulajdonosoknak nem opció.

Több gigával könnyű az élet

Az iPhone-hoz és a csúcs androidos készülékekhez ajánlott egy-két gigabájtos csomagok előfizetőinek egyáltalán nem kell figyelniük arra, hogy mennyit neteznek a hónapban. Amennyiben nem használják a laptophoz csatlakoztatott mobilt modemként, úgy az 1000 megabájt elfogyasztása közel lehetetlen feladat. Azt azonban fontos tudni, hogy a számítógépes netezés sokkal nagyobb adatforgalmakat generál, hiszen ilyenkor sosem a mobilra optimalitált tartalmakat kapjuk.

Spórolni segít a wifi

A havi adatkorlát megőrzésében a telefon wifi csatolója van a legnagyobb segítségünkre. Többet tud spórolni, mint a 3G Watchdog, az FM-rádiózás. A telefonunknak csak egyszer kell megtanítani az otthoni, a munkahelyi, az egy-két törzshelyünkön található wifi kódját, hogy automatikusan felcsatlakozzon azokra. A wifi adatforgalomért pedig csak a kicsit lecsökkent akkumulátor-élettartammal fizetünk, pénzünkbe nem kerül. Az okosabb készülékek ráadásul jelzik is, ha elvesztették a jelet és az ingyenes drót nélküli hálózatról a fizetős mobilnetre álltak át.

Ennyi eszközzel a kézben nem kell borzasztó számláktól, hat számjegyet tartalmazó hó végi csekkektől tartani, bátran lehet használni a fotózásra, navigációra, wikipédia olvasgatásra alkalmas telefont, még akkor is, ha csak negyven megát forgalmazhatunk egy hónapban.