A Nokia a GPS és a mobilinternet felé veszi az irányt

Vágólapra másolva!
GPS-es mobilokkal nyomult tovább a mobilnetes piacon a Nokia: a cég a Tele Atlas első számú riválisa, a Navteq digitális térképgyártó megvásárlásával tovább szélesíti tevékenységi körét, és egy sor új, navigációs készülék megjelentetését tervezi.
Vágólapra másolva!

A végső megegyezés még várat ugyan magára, de a vételár 5,7 milliárd euró körül mozog majd, ez pedig azt jelenti, hogy a Navteq a Nokia valaha realizált legdrágább szerzeménye lesz. A tranzakció pontosan beleillik abba a fejlesztési irányba, mely az Ovi internetes navigációs rendszer megjelenésével indult el a közelmúltban. A tét nem más, mint megtalálni a további növekedéshez szükséges piacokat.

"A mobiltelefon - mint olyan - önmagában véve ma már kevés" - hangzott Olli-Pekka Kallasuvo, a cég vezérének rövid analízise a Nokia Music Store online zenebutik útnak indítása alkalmából rendezett összejövetelen. "Ha a cég továbbra is a fejlődés útján kíván maradni, egyéb irányokba kell megindulnia, más fejlesztésekbe kell kezdenie, olyanokba, melyek a növekedés irányába mutatnak. Ez pedig nem más, mint a mobilinternet!" folytatta Kallasvuo. "Tehát stratégiánk sarokkövei a helymeghatározáson alapuló szolgáltatások" - vonta le a következtetést a főnök. Meg kell jegyezni, gyanús, hogy igaza lehet: a GPS-biznisz dörög, a vezető navigátorgyártó-cég, a TomTom nemrég vásárolta meg a Tele Atlast, a Nokia pedig a Navteq megvételével 69 ország térképét integrálja a a rendszerében.

A finn cég egyébként az N95-ös és a 6110-es készülékén már szolgáltatott helymeghatározó rendszert korábban is Nokia Maps néven, de ezzel az üzlettel - a korábbi, navigációban való jártasságát felhasználva - az internet nyújtotta kapcsolatrendszerre és a személyre szabott helykeresésre fókuszál igazán. A gyártó multimédiás fejlesztésekért felelős részlegének egyik vezetője a napokban azt nyilatkozta, hogy a Nokia tíz újabb GPS-es készüléket jelentet meg a közeljövőben, így a jelenleg három modellből álló választék hamarosan tovább bővül. Az új rendszerek valószínűleg vonzza majd reklámpiacot, és hasznos lesz majd az ingatlanpiacon befektetők számára is.