Mező Misi - Magna Cum Laude

Vágólapra másolva!
Eddig nem tudtuk, hogy a Magna Cum Laude zenekar összes klipje felkerült a Youtube-ra, hogy a fiúk nem csak a zenében, hanem az online világban is jól feltalálják magukat. Persze azért a banda énekesével beszélgetve szóba jött a zene, és a hazai poppiac furcsa világa is, de megtudtuk, hogy Mező Misi miért nem tölt le zenét az internetről, illetve milyen a viszonya a laptoppal és a technikai újdonságokkal.
Vágólapra másolva!

Néhány hónapja jelent meg a lemezetek...
November végén, Magnatofon címmel.

Mik a visszajelzések?
Hát..., nagyon utálják... persze dehogy! Miközben készült, már érezte a zenekar, hogy talán ez az eddigi legjobb album, amit csináltunk.

Mit jelent az, hogy a "legjobb"?
Azt, hogy nincs rajta dal, ami kilógna. Nekem mindegyik sláger, a mondanivalók, a szövegek mélysége, a harmónia szerintem nagyon el lett találva. Tibire (Szabó Tibi, a zenekar gitáros-zeneszerzője) jellemző ez a líraiság, de véleményem szerint, igazából most érett meg. Izgalmas volt nézni, hogy, hogy reagáltak a rajongók, de úgy látom, hogy vették, szerették ezt a fajta változatosságot. Amikor íródtak a dalok, akkor ez már tudatos volt, jobban kiforrott.

Mit szólt a szakma az új albumhoz?
Idén nem nyertünk a Fonogramon. Tavaly mi vittük el az Év Poplemeze-díjat, a Színezd újra idén is jelölve volt. Számomra kiderült, hogy másról szólnak itt a dolgok. Az egyik zsűritag egy rádióműsorban úgy nyilatkozott, hogy idén már nem szavaz a Magnára mert tavaly ők nyertek - ez élő adásban elhangzott. Érdekes magyarázat, ezek szerint nem a produkciót, zenei anyagot veszik figyelembe, hanem valami mást, ami nem fedi a "Szakma" fogalmát. Ez kőkemény üzlet, mi a közönségnek zenélünk nem a szakmának. Na de ne szörnyülködjünk! Rengeteg bulink van - ez az, ami számít. Belenézünk a naptárba, és tele vagyunk - mit idegeskedjünk? Szerintem az év zenei albumát Frenk produkálta, akit meg sem említettek.

Mi a helyzet a klipekkel? Meg lehet ezeket találni a neten? Mert az oldalatokon nem...
A Youtube-on megtalálható az összes klip, azért nem raktuk ki az oldalunkra. DJ Frankkiller barátunk a koncerteken is rögzít, a legjobbak ebből is fent vannak. Szerencsére sokan rákeresnek, és kommentálják is, ami fontos, mert legalább tudjuk, hogy mit szólnak a rajongók a dalokhoz.

Ti magatok hogy álltok az online jelenlét kérdéséhez? Mennyire fontos számotokra a weboldalatok?
A honlap is azért jó, mert folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a rajongóinkkal. A webmester kezeli a honlapot, ő tölti fel a képeket, de a friss híreket, a koncertek időpontját a menedzsment frissíti. A vendégkönyvet általában én szoktam aktiválni, én írok vissza. Mindig válaszolok mindenkinek, ha időm engedi. Fent van az email-címem, bárki írhat, elérhet, ha szeretne. Sokan félve szánják rá magukat, azt gondolják, hogy biztos nem érünk rá, és nem válaszolunk... én mindig szoktam, mert nagyon fontos, hogy tartsuk a rajongókkal a kapcsolatot. Sok kollégát ismerek, akit ez egyáltalán nem érdekel. Szerintem az egyik legfontosabb dolog a folyamatos kontaktus. Mi mindent a közönségnek köszönhetünk - ez alap. Olyan zenekar vagyunk, aki megérkezik a bulik helyszínére, és nem tűnik el az öltözőben. Mi korábban megyünk, beszélgetünk a rajongókkal, és a buli után is szeretünk egy picit ott maradni és dumálni.

Milyen a honlap látogatottsága?
Napi 450 - 550 látogató között mozog a számuk. A vendégkönyvbe átlag napi tíz beírás van, ha valami vita alakul ki, mint mondjuk pont a Fonogram kapcsán, akkor persze több...
Szeretnénk most bővíteni, egy bloggal, amit valószínűleg én fogok csinálni, tutira rám marad. Ezt azonban csak rendszeresen lehet írni, máshogy nincs értelme. Erre tökéletes lehet a mobilinternet, hazafelé vagy odafelé a turnébuszban lehetne felrakni a sztorikat, még akár apró videókat is... mondjuk arról, hogy hogyan születik meg egy dal. Szerintem ez sok rajongót érdekelhetne.

Ezt el is tudod képzelni magadról? Mármint hogy a buszon ülve öledben a laptop, és írod a sztorikat a nagyvilágnak?
Én viszonylag későn reagálok a technikai újdonságokra - mondjuk most már rendszeresen, használom a laptopomat, de elég sokáig tartott, amíg megbarátkoztam vele. De ma már annyira hozzátartozik a zenekar életéhez, hogy folyamatosan frissítsük a honlapot, hogy el sem tudom képzelni, hogy ne legyek szinte egész nap online. De fent vagyunk az iwiw-en is, a zenekarnak lassan 13 ezer ismerőse van, nekem pedig a saját nevem alatt olyan 1200. Minden szinten leellenőrizhető vagyok!

Van olyan rajongói oldal, amiről tudsz?
Persze! A MagnaClubLaude.hu Légrády András és Zámory Zsolt nevéhez kötődik két fanatikus Magna Fan, akikre bármiben számíthat a banda, remek ötleteik vannak, nemrég lehetett nyerni náluk koncertbelépőket, dedikált CD-ket! Ezúton is köszönjük a srácoknak. De az iwiw-en is több megyei klub képviselteti magát, sok száz tagot számlálnak! Nem lehet elhanyagolni ezt a médiumot, mert a magnások rendszeresen számon kérik, ha nincs fent valami infó, vagy nem lehet belehallgatni a dalokba!

Az igaz, hogy a zenészek nem töltenek le a netről?
Nem tudom, hogy mások töltenek-e le - én nem szoktam. Úgy gondolom, hogy az a legkevesebb, hogy ezzel támogatom a zenészkollegákat. Bár a jövő feltétlenül ez, a CD-lemez meg fog szűnni alig néhány éven belül, nem fogja megérni a kiadóknak kiadni. Más országokban már olyan szépen működik ez, bepötyögöd a kártyaszámodat és kiválasztod a dalokat, amiket meg akarsz hallgatni, és letöltöd. Szerintem költségkímélő is. A zenészek megkapják a pénzt, nincs közben plusz három-négy szervezet, amelyik lehúzna. Sokkal ésszerűbb lenne. Én szeretem megvenni a lemezt, színes, szagos, képekkel, szöveggel, sokkal emberközelibbnek tartom, mint letöltve. Nekem is sokkal jobban esik, ha odajönnek a rajongók és van náluk egy album, amit dedikálni kell, mindig jólesik. Egy zenész barátom mesélte, hogy egy fénymásolt borítót toltak az orra alá. Picit besérülnék egy ilyentől. Nem lenne baj, ha 3000 forint alatt lenne minden lemez, a magyarok meg 1000-1500 körül. Nagyon elszabadultak az árak!