Hajdu Steve - "azzal kezdem a napot, hogy felmegyek az internetre"

Vágólapra másolva!
Hajdu Steve a Heti Hetes állandó szereplője, így naprakész a politikai-közéleti aktualitásokból. Vajon a technikai újdonságok terén mennyire az?
Vágólapra másolva!

Egyszer úgy nyilatkoztál, nagyon izgat az online színház, csak nem tudod, merre indulj. Rájöttél már?
Ha rájöttem volna, már megcsináltam volna. Bizonyosan nagyon komoly és drága technikai háttér kellene hozzá, és nehéz lenne visszaadni a három dimenziót egy kis képernyőn. Lehet, hogy ezért maradt fent több ezer éve a színház intézménye, akkor is, amikor feltalálták a televíziót, vagy előtte a mozit, a mozgóképeket. Semmi sem képes ugyanazt az élményt produkálni, amely 3 dimenzióban, élőben történik a színpadon, ezért nem nagyon látom esélyét annak, hogy veszélybe kerülne a színház a jövőben sem. Szerintem továbbra is fennmarad a hagyomány, hogy el kell menni egy kőépületbe, és ott közösségi programként színházat kell nézni - de azért még nem adom fel teljesen az online színházra vonatkozó álmaimat.

Milyen szerepe van még a modern technikának a színházi világban?
Rengeteg téren szerephez jut. A Vígszínházban például - ahol sokat játszottam - számítógép vezérli a forgószínpadot, és a süllyesztőket. Egy-egy jelenet világítását is számítógépre programozzák, így az egyetlen gombnyomással valósul meg. Ezen kívül manapság már online lehet színházjegyet váltani. Nem kell sorba állni minden hónap 15-én a színház előtt, hanem a jegymester nevű oldalon megvásárolhatók a jegyek. Az oldalon arról is információt kapunk, hogy az adott előadásra mennyi szabad hely van még. Ezt nagyszerű dolognak tartom.

Érdekelnek a technikai újdonságok?
Nagyon. Szerintem ez a XXI. században amolyan férfimulatság. Régen a háború volt a férfiak játéka, és arról beszélgettek, hogy hol, milyen csatát vívtak, és hogyan sérültek meg, ma pedig arról, hogy milyen új kütyüjük van, mit tud a GPS-ük, milyen számítógépes programot találtak, vagy éppen mit játszanak az interneten.

Igyekszel is beszerezni az új dolgokat?
Igen. Bár ez nagyképűen hangzik, de tulajdonképpen így van. Főleg a telefonokban vagyok naprakész, már-már szakbarbár lettem - bár talán nem ez a legjobb szó. iPhone-om van, és lassan több időt töltök vele, mint a gyermekkori barátaimmal. Nagyon szeretek programokat töltögetni rá. Persze ezeknek a fele értelmetlen butaság, de szeretek az ismerősök előtt villogni velük.

Milyen funkciókat használsz leggyakrabban?
E-maileket olvasok, az interneten böngészek és telefonálok. Egyébként van néhány számomra nagyon hasznos programja. Ha van szabadidőm, azt szeretem a természetben tölteni sportolással, de lehetőleg olyannal, ami mégsem annyira fárasztó, és mégis sportnak nevezik, ez pedig a golf. A telefonomon van például olyan program, amellyel úgynevezett golfkártyát lehet letölteni. Nincs rá szükségem, hogy a recepción felvegyem a score kártyát és a hozzá tartozó ceruzát, hogy azon jegyzeteljem az ütéseket - a telefonon meg tudom csinálni az adott golfpálya score kártyáját, és fel tudom jegyezni, hogy az egyes szakaszokon milyen ütéseket végeztem. Később nagyon jó statisztikákat tudok készíteni belőle, amiből láthatom, hol áll a játéktudásom, mennyi a hendikepem, hol rontottam. Nagyon élvezem, hogy nem kell papírral, ceruzával bajlódnom, hanem ott van a mobilom a zsebemben, és minden benne van, ráadásul a bevitt adatok sokáig megmaradnak.

Hamar kiismered a szerkentyűk működését?
Hála Istennek a fejlesztők bizonyos profitorientáltságból adódóan gondolnak a gyengébb elméjű emberekre is, akiknek nem tanult szakmája a programozás, ezért többségüket egyszerűen lehet használni. Az 5-10 angol alapszót megtanulja az ember. Bár rájöttem, hogy a nyelvtudás nem nagyon számít. A feleségem angol és néha amikor valamit kiír a számítógép, vagy a telefon, és megmutatom neki a képernyő szövegét, hogy fordítsa már le, ő azt mondja, hogy nem érti. Azt mondja, hogy ez teljesen más, mint a hétköznapi nyelv.

Mire használod az internetet?
Reggelente azzal kezdem a napot, hogy felmegyek az internetre és elolvasom a hírportálokat, elsősorban az Origót és a Népszabadság Online-t. Azután megnézem az időbeosztásom, mivel egy ügynökség jóvoltából van online naptárom, ahová ők beírják a számomra leszervezett programokat, és az előadásaimat. Ezt mindennap ellenőrzöm. Ha van időm megnézem a szinhaz.hu-t is, hogy hol tart éppen a színházi világ. Vásárlásra is használom a netet. Repülőjegyet szinte már csak ilyen módon lehet foglalni. De ha elutazunk, akkor is a világhálón keresünk célállomást és szállást.

Sosem voltál bizalmatlan a netes vásárlás iránt?
Nem. Több dolgot vettem már, és még sosem jártam pórul. Ha félnék tőle, akkor nem tudnék haladni a korral.

Igényes honlapod van. Fontos ez egy színésznek?
Szerintem fontos. Sajnos ritkán frissül, szeretném, ha magam tudnám frissíteni, de jelenleg egy webmester végzi ezt a feladatot. Mivel ő ebből él, elhiteti velem, hogy én úgysem tudnám megcsinálni. Holott, ha vesz az ember egy MacBookot, ott már weboldalszerkesztő program is létezik. El is határoztam, hogy saját előadásokhoz magam fogok oldalakat tervezni, hiszen megvannak a sémák hozzá.

Tartod a kapcsolatot a rajongókkal az oldalon keresztül?
Van az oldalon fórum, és ott tájékoztatom az érdeklődőket a velem kapcsolatos dolgokról és ők is reagálnak.