Inkább a hóvakság, mint ez!

2017.01.05. 17:34

Derült égből villámcsapásként érkezett közénk a Ubisoft legújabb üdvöskéje, ami online térben játszódó, nyílt világú játékként próbálja belopni magát a téli sportok szerelmeseinek szívébe. Őket vélhetően kielégíti a Steep, de a többi játékost viszont garantáltan állva hagyja.

Mérsékelt izgalommal vágtunk neki a francia kiadó újdonsült játékának, ami nem sokat teketóriázik a felvezetéssel, és egyből bedob a mély vízbe, vagyis inkább a mély hóba. Egy rendkívül rövid és mérsékelten élménydús animáció után már azon kapjuk magunkat, hogy egy hófedte hegyen állunk, ahol snowboarddal felszerelt főhősünkkel kipróbálhatjuk a szárnyas ruhás repülést, ami sokkal inkább mondható inverz flappy birdözésnek, mintsem szórakoztató időtöltésnek.

Miközben a levegőben repkedve szokjuk az igencsak egyszerű, de legalább frusztráló irányítást, egy közel sem szemkápráztató táj terül el alattunk, amiben biztos nem fogunk gyönyörködni, hiszen a készítők vajmi kevés energiát fektettek a grafika normális megvalósításába.

Élőben ez is jobb

Miután a repkedést úgy-ahogy elsajátítottuk, kipróbálhatjuk a játék legizgalmasabb sportfajtájának ígérkező snowboardozást is, ami a kezdetben csak annyiból áll, hogy balra-jobbra dülöngélve kerülgetjük a túlságosan meredek dombokat, és felgyorsítunk vagy lelassítunk, ha éppen a helyzet úgy kívánja.

Már ebből érzékelhető, hogy a betanulós rész rendkívül alacsony belépési küszöböt igényel, és teljes mértékben hülyebiztos, így 0-tól 99 éves korig mindenki elsajátíthatja a boldoguláshoz szükséges mozdulatokat.

A promóképek jól mutatnak, kár, hogy a játék nem szép, és a sport lendületét sem képes visszaadniForrás: Ubisoft

Apró finomság, hogy a snowboardozást rendkívül magas hóban tesszük, amiből a való életben pár perc alatt annyi rakódna le a deszkánkra, hogy rövid időn belül leragadnánk a pálya valamelyik szakaszán. Ami felettébb szomorú, hogy a gyorsulást meglehetősen harmatos módon adja vissza a játék – konkrétan a Destiny, a Battlefield, vagy a már nyugdíjas Need for Speed Underground (!) blur technikája hihetőbb volt ennél –, pedig aki már boardozott életében, az jól tudja, hogy ennél ezerszer nagyobb és egyben jobb sebességérzetet biztosít a sportág.

Újabb fájó pont, hogy ha valamilyen csoda folytán elveszítjük a lendületünket, akkor csak kínkeservesen tudjuk irányban tartani a karakterünket. Ilyen esetben érdemesebb elölről kezdeni az adott pályarészt, ugyanis a tehetetlen bohóckodás gyorsan képes felemészteni az ember idegeit.

Pedig sportolni nem ilyen unalmas

A játékon belüli teljesítményünket bőszen díjazza a program, így a ponthajhászok bőven hódolhatnak szenvedélyüknek. A rendszer snowboardozás közben például három skála szerint osztályozza mozgásunkat annak fényében, hogy az melyik stílushoz (freestyle, freeride, extreme) állt közelebb.

A játék még a legjobb pillanataiban sem képes megközelíteni a snowboardozás élményétForrás: Ubisoft

A játék büntetési rendszere viszont elképesztően röhejes, hiszen következetesség egyáltalán nincs benne: van, hogy izomból beleszaladunk egy fenyőfába, de a karakterünk egy kis megingás után vígan csúszik tovább, míg repülő mókusként, ha csak hozzáérünk egy rendkívül vékony fa csúcsához, akkor a karakterünk technikai KO-val fekszik ki, és kezdhetjük az egész szakaszt elölről.

A pályákat (drop zone) egy távcső segítségével szúrhatjuk ki a térképen, ezzel rögtön elérhetővé válnak, és egy gombnyomással oda is teleportálhatunk, hogy kipróbáljuk őket. Az egyik legnagyobb baj, hogy ezek a pályarészek minimális változatossággal lettek elkészítve, így az achievement- és pontgyűjtőkön kívül ember legyen a talpán, aki kedvet és késztetést érez az összes – szám szerint hét régió – felfedezésére.

Sosem gondoltuk volna, hogy a siklóernyőzés ennyire unalmas is lehetForrás: Ubisoft

Az első ilyen zóna megnyitását a fejlesztők persze próbálták némi izgalommal feldobni: kapunk gépi ellenfeleket, akik se nem ügyesek, se nem gyorsak, így kihívást egyáltalán nem jelentenek. Némi variálhatóság azért szorult a programba, hiszen a kör elején eldönthetjük, hogy melyik sportágban szeretnénk megmérkőzni: műlesiklás, szárnyas ruhás móka, snowboard vagy siklóernyőzés.

Az utóbbi a legunalmasabb mind közül, hiszen a karakterünk teljesen statikus, és bénán is néz ki közben, ráadásul annyira gyatra az irányítás, hogy az élvezhetőség kárára megy. Nyugodtan mondhatnánk, hogy a kihívás a Super Mario Run szintjével vetekszik, de ez nagyfokú sértés lenne nemcsak a rajongók, de a Nintendo számára is.

Izzadságszag

A fejlesztők a későbbiekben is folytatják az erőlködést, aminek az a végeredménye, hogy egy indokolatlanul rövid televíziós bejátszás keretében bekerülünk a Steep Invitational versenyre. A gond csak az, hogy a megméretésen más résztvevőket nagyítóval is alig találunk, és az egész csak arra szolgál, hogy megtanuljuk a teljesen alap trükköket.

A Tony Hawk-játékokra jellemző trükkarzenált viszont a későbbiekben sem szabad várni, pedig néhány ügyes kombó talán még meg tudta volna menteni ezt a címet a totális közönytől.

A szárnyas ruha jó móka, legalábbis az életben biztosan, a játékban már kevésbéForrás: Ubisoft

A ránk váró területeken olyan kihívásokban vehetünk részt, amelyek láttán csak ásítanak azok, akik életükben már legalább egy normális sportjátékot kipróbáltak. A meglehetősen unalmas feladatok közül szerencsére kiemelkedik az úgynevezett Mountain Story, ami híres hegycsúcsokról sztorizgat visszafogottan érdekes formában. Egy ilyen út során végigkísérhetjük a hegy szellemét, aki karakteréhez igazodva igencsak mókás társaság.

Inkább menjen a szabadba!

A single player mellett egy többjátékos módot is hozzánk vágtak a készítők, így ha van három kalandvágyó ismerősünk, akkor ellenük versenyezve már egészen kellemes pillanatokat biztosít játék, főleg ha közben a mikrofonon át cukkolják a lemaradozó cimbiket.

A marketing igazi extrémsportos őrületet ígér, de amit kapunk, az nagyon távol áll ettőlForrás: Ubisoft

Sajnos az elénk táruló látványvilág rendkívül elnagyolt, az egyes pályaelemek közelről kifejezetten csúnyának hatnak és a korábbi problémákkal nyakon öntve ez már teljesen tönkreteszi az amúgy sem magas élményfaktort.

A grafika csapnivaló minősége akkor a legszembetűnőbb, amikor bekapcsoljuk a karakterünk GoPro kameráját, és szinte testközelből látjuk, hogy mennyire elnagyolt, vérlázítóan alacsony felbontású textúrákkal szúrják ki a szemünket a készítők.

Végeredményben elmondható, hogy rendkívül elvakult sportrajongónak kell lenni ahhoz, hogy ezt a játékot valaki élvezni tudja. Ha valaki szereti az említett téli sportokat, akkor ideig-óráig el lehet bohóckodni vele, de a Steep-ért kért összeget még mindig érdemesebb a legközelebbi sípálya bérletébe fektetni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK