Rekordeladások a Mátrix-játékból

Vágólapra másolva!
Az Atari bejelentette, hogy Enter the Matrix című játékszoftveréből a megjelenés első hónapjában világszerte több mint 2,5 millió darabot értékesített.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOEurópa legnagyobb játékszoftver-fejlesztője, a korábban Infogrames néven ismert, nevét nemrégiben Atarira változtató cég bejelentette, hogy a piacra dobását követo első hónapban több mint 2,5 millió példányt adott el Enter the Matrix címet viselő játékszoftveréből az észak-amerikai, európai és csendes-óceáni régióban - Japánt nem számítva.

Az eladott szoftverek 60 százalékát Észak-Amerikában, 40 százalékát pedig Európában vásárolták meg. Az USA-ban értékesített példányok 50 százalékát a Sony Playstation 2-höz, 25 százalékát pedig a Microsoft Xbox konzoljához vásárolták meg, míg a Nintendo GameCube-ra szánt, illetve a PC-s változat az eladások 10 és 15 százalékát tették ki.

Az Atari az 50 dollárba kerülő játékszoftverből világszerte összesen négymillió példányt szállított a kereskedőknek. A játékot május közepei bevezetése utáni első hetében több mint egymillióan vásárolták meg. Az Atari most arra számít, hogy a játék eladásai a cég korábbi, 4 milliós darabos értékesítési terveit is megdönti majd.