A vírushullámok miatt perlik a Microsoftot

Vágólapra másolva!
Szoftvereinek biztonsági rései miatt a Microsoft is felelős a közelmúlt minden eddigit felülmúló vírusrohamaiért - fordult bírósághoz egy pórul járt felhasználó. A vállalat a vírusírókat okolja.
Vágólapra másolva!

A vádat egy magánszemély nyújtotta be kedden egy kaliforniai bíróságon. A kereset szerint a Microsoft operációs rendszerei folyamatos veszélyt jelentenek a számítógépekre, hálózatokra, mivel jórészt védtelenek a különböző vírusok ellen - tudósít a Reuters. A Microsoft vélekedése szerint a vád elfelejti azt, hogy az interneten terjedő vírusok névtelenségbe burkolózó emberek művei, akik a kártevők létrehozásával törvényt sértenek. Stacy Drake, a cég egyik szóvivője elmondta: a Microsoft a hatóságokkal együttműködve mindent megtesz annak érdekében, hogy a vírusok készítői feleljenek tetteikért.

Mint ismeretes, az utóbbi időben több számítógépes féregvírus is megjelent, melyek elődeiket jóval meghaladó mértékben voltak képesek elterjedni. A kártevők programozói legtöbb esetben valamely szoftver egy ismert biztonsági hiányosságára építik a vírusok mechanizmusát. Biztonsági szakemberek legutóbb a Qhosts névre hallgató alkalmazásra hívták fel a figyelmet, mely a Windows operációs rendszerekbe integrált Internet Explorer böngésző egy olyan kritikus biztonsági résén keresztül települhet a PC-re, amelyhez a Microsoft mindeddig nem adott ki javítást

A vádat benyújtó Marcy Levitas Hamilton jogi képviselője elmondta: ügyfele azután döntött a lépés mellett, miután társadalombiztosítási száma és pénzügyi adatai az interneten keresztül kiszivárogtak. Hozzátette: a felhasználók védelme alapjaiban kell, hogy megváltozzon.