Interneten a Windows forrásának egy része

Vágólapra másolva!
A Microsoft bejelentette, hogy a Windows NT és a Windows 2000 operációs rendszer forráskódjának egy kis része kikerült az internetre. Ennek megismerése elviekben alapot adhat későbbi hackerakciókra.
Vágólapra másolva!

A Seattle-i óriáskonszern szerint e két operációs rendszer forráskódjaival üzletelnek a neten, ez azonban nem jelenti azt, hogy a terméket teljesen le lehet másolni, mivel csak a forráskód töredékéről van szó. A forráskódok a szoftverfejlesztők szigorúan őrzött szellemi tulajdonai és a Microsoft ezeket csak megállapodások alapján adta ki kevés számú partnerének. A Microsoft közölte, hogy kapcsolatba lépett az igazságügyi hatóságokkal és vizsgálják, miként történhetett a kódok kikerülése. Weboldalakon és fájlcserélő hálózatokon egy 203 megabájtos tömörített fáj kering, míg a teljes forráskód 40 gigabájt körül van - jelentette be a társaság.

A kódok kikerülése azzal a veszéllyel jár, hogy megismerésükkel a hackerek könnyebbeb feltörhetik a Windows NT, illetve a Windows 2000 rendszerén futó számítógépeket, eltulajdoníthatnak, vagy törölhetnek onnan adatokat. Ezt a lehetőséget azonban a társaság, tekintettel a kikerült kódok csekély számára, nem tartja valószínűnek.