Playboy - tulajdonosi szemmel

Vágólapra másolva!
Egy meglehetősen egyedi játékkal bővíti a tycoon-sim kategóriát november elején az Arush és a Cyberlore - Playboy: The Mansion című munkájukban a híres médiacézárnak, a Playboy magazin atyjaként elhíresült Hugh Hefnernek a székébe ülhetünk bele.
Vágólapra másolva!

A program nagyon ismerős lesz mindazon játékosoknak, aki találkoztak a Sims sorozat valamelyik darabjával, ők pedig ugye nincsenek kevesen. A program főszereplője az alapító, Hugh Hefner, vagyis ezúttal nem egy kitalált, általunk megalkotott simmel vágunk neki a programnak. A feladat egyfelől természetesen az, hogy minél nagyobb profitot termelve jelentessük meg a népszerű magazint, a másik cél pedig nem más, hogy felépítsük azt a címben is szereplő ingatlant, melyben aztán olyan partikat szervezhetünk, melyet előszeretettel látogatnak a világsztárok is.

Nézzük először a komplikáltabb feladatot, vagyis a magazin megtervezését. A cél az, hogy olyan cikkekkel töltsük meg az újságot, hogy minden olvasó kedvére találjon benne írásokat. Jó, mindenki mondhatja, hogy ki a csuda OLVASSA a Playboy magazint, de a játék számol ezen személyekkel is. Szóval az első feladatunk olyan újságírókat felbérelni, akik elkészítik majd az érdekes cikkeket és interjúkat. Ezek az alkalmazottak persze nem tudnak meghívni igazi hírességeket, így ez a feladat a mi, vagyis Hugh nyakába zúdul. Itt kapcsolódik be a képbe a mansion, valamint a benne szervezett partik, melyek tökéletes alkalmat adnak a zsurnalisztáknak, hogy akcióba lépjenek. Persze minél nagyobb és szebb az otthon, melyben megszervezzük az estélyeket, annál híresebb sztárok teszik tiszteletüket, ami még nagyobb példányszámot és pénzt eredményez, mely pénzt ismét a házra költhetjük, vagyis egy nagy körforgás az egész.

Mikor még a gazdagsághoz és sikerhez vezető út elején járunk, a kis összejöveteleinket még csak "névtelen" sztárok látogatják, vagyis olyan hírességek, kik csak a program adatbázisában léteznek. Ahogy azonban nő a mi kis birodalmunk, úgy bukkannak fel a játékban a valós sztárok is. Ezek közt egyfelől megtaláljuk azokat a Playmate lányokat, akik a magazin közepén domborítják bájaikat - összesen kilencvenöt Playmate bukkan fel a programban -, másfelől pedig igazi hírességekkel találkozhatunk, kik sorában megtaláljuk Carmen Electrát, a tini boszorkány Mellissa Joan Hartot, vagy a rapper Xzibitet.

Fentebb már csodálkoztunk azon, hogy vannak, akik olvassák is a magazint, de az kétségtelen, hogy a lap a hírnevét a csinos lányok képeinek köszönheti. Ez természetesen a játékból sem maradhatott ki, vagyis a magazin megtervezésénél gondoskodunk kell fényképekről mind a címlapra, mind a magazin közepébe. Ehhez ismételten a partik adnak nagyszerű alkalmat, melyeken természetesen nyüzsögnek a csinosabbnál csinosabb lányok. Ha Hugh kellően rámenős, akkor meggyőzhet egy lányt, hogy álljon modellt egy fotósnak, majd a képek már mehetnek is a következő számba.

Magának a fényképnek az elkészítésénél is igen nagy szabadságot kapunk, és itt nemcsak a lány kiválasztására gondolunk. Megválaszthatjuk a díszleteket, mely előtt a hölgy pózol, megválaszthatjuk a lány által viselt ruhákat - a program az ESRB-től M, vagyis felnőtteknek jelölést kapott, amiből sejthetjük, hogy nem feltétlen kell túl sok göncöt a hölgyekre aggatnunk -, majd a fényképezőgép másik oldalán találjuk magunkat, kiválasztva a megfelelő perspektívát, valamint távolságot.

A programban két játékmóddal találkozhatunk. Az első módban különféle feladatokat oldunk meg, meghatározott idő alatt - összesen tizenkét ilyen misszióval találkozunk a játékban. A feladatok közt olyan célokkal találkozhatunk, mint mondjuk egy olyan parti szervezése, melyen egy régi jazzbanda minden tagja olyan jól érzi magát, hogy végül ismét összeállnak, és elkészítenek egy nekünk is profitot termelő lemezt. A másik játékmódban semmilyen különös cél nem lebeg előttünk, csak a minél nagyobb kúria felépítése, és a minél nagyobb haszon megszerzése.

Hogyan tudjuk egyáltalán elérni, hogy a vendégek jól érezzék magukat? Erre a kérdésre a Sims rajongói biztosan tudják már a választ, és igazuk is van: minél több látványos elemmel töltsük tele a partiknak otthont adó hajlékot, annál magasabbra hág a vendégek hangulata is. Ez persze nem elég - legalább ilyen fontos, hogy jelenlétünkkel is emeljük az esték fényét, vagyis beszélgessünk a vendégekkel, flörtöljünk a lányokkal, mindig szem előtt tartva, hogy itt a magazin példányszámai forognak kockán.

Az kétségtelen, hogy érdekes játékon dolgoznak az Arush programozói. Az ugyan bizonyos, hogy a Sims 2-nek lehetetlen konkurenciát állítani a kategóriában, de a Playboy: The Mansion azért elég sok más és érdekes elemet tartalmaz, hogy ne kelljen attól tartanunk, hogy elfonnyad az Electronic Arts sikerjátékának árnyékában.