Szoftverajánló: ingyenes csevegés a neten

Vágólapra másolva!
Egy mikrofon-fülhallgató, egy átalánydíjas internetelérés és egy megfelelő szoftver segítségével akár órákat beszélgethetünk a világhálón át, teljesen ingyen. Összeállításunkban az [origo] Szoftverbázisáról ingyenesen letölthető,  internetes beszédátvitelre képes programokat válogattunk össze.
Vágólapra másolva!

Hazánkban a kereskedelmi jellegű internetszolgáltatás nagyjából a kilencvenes évek közepe tájékán indult be. Bár a mai szemmel lassúnak tűnő, modemes elérés ekkor még igencsak luxusnak számított, egy elektronikus postafiók jelentősen egyszerűbbé tette a külföldön tartózkodó rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartást. Ekkoriban a világhálós levélforgalom még töredéke volt a mainak, így egy átlagos felhasználónak elegendő volt naponta egyszer-kétszer ellenőriznie e-mail postafiókjának tartalmát. A világháló népszerűbbé - s használatának olcsóbbá - válását követően a letöltési toplisták élére már a különböző azonnali üzenetküldő szoftverek - többek közt az ICQ és az AOL Messenger - kerültek. Ezeknek az alkalmazásoknak a használatához folyamatos netkapcsolat szükséges, ellenben valós időben, közvetlenül begépelésüket követően jelennek meg a csevegő felek képernyőin.

Bár a számítógépek közti internetes telefonálást is biztosító NetMeeting alkalmazás már a Windows 98-nak is része volt (s annak újabb változataiban is megtalálható), a világhálót kommunikációs platformként használó hangátviteli szoftverek főként az utóbbi években váltak népszerűvé. Egyre nagyobb mértékben való elterjedésük részben a folyamatos internetelérést biztosító széles sávú technológiák térhódításával magyarázható, egy percdíj nélküli kapcsolaton keresztül ugyanis a felhasználók akár órákig cseveghetnek egymással - akár egyszerre kettőnél többen is - anélkül, hogy a telefonszámla miatt kellene aggódniuk.

Az internetes telefonszoftverek nem igényelnek extra konfigurációt, használatukhoz azonban mindenképp szükség van egy mikrofonra és hangszórókra, bár igazán kényelmesen valamilyen headsettel, azaz mikrofonos fejhallgatóval lehet használni őket. Egy egyszerűbb PC-s mikrofont vagy headsetet már ezer forint alatt meg lehet vásárolni, de rendszeres használat esetén érdemes 3-4 ezer forintot is szánni egy strapabíróbb, márkás példányra a vásárláskor. A beszéddel történő kommunikációhoz többféle ingyenes szoftver közül válogathatunk. Az általunk bemutatott, a SzoftverBázisról letölthető alkalmazások között több multifunkciós alkalmazás is megtalálható, amelyek például szöveges üzenetek küldésére-fogadására, vagy például többszereplős videokonferencia-hívások lebonyolítására is alkalmasak.

Skype

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Skype vitathatatlanul az utóbbi idők legnépszerűbb internetes telefonszoftvere, fejlesztőinek közlése szerint márciusban már több mint 31 millióan használták. A magyar nyelvű kezelőfelülettel is rendelkező program a fájlcserélő szolgáltatásoknál megismert peer-to-peer technológiát használja, melynek folytán rendkívül jó hangminőség jellemzi. A Skype-pal ingyenes regisztrációt követően többek közt azonnali üzeneteket is küldhetünk a hálózatára kapcsolódó ismerőseinknek, de konferenciahívások lebonyolítása s fájlok továbbítása is lehetséges. A szoftvert úgy is beállíthatjuk, hogy ugyanazon a PC-n több - saját Skype-azonosítóval rendelkező - felhasználó is használhassa, biztonsági beállításainak szigorításával pedig elejét vehetjük a nem kívánatos hívásoknak. Az ingyenes világhálón keresztüli telefonálás mellett a Skype-pal hagyományos telefonszámokat is feltárcsázhatunk, ezért azonban már fizetni kell a működtetőknek. Az alkalmazás további előnye, hogy tűzfal mögött lévő PC-k esetében is könnyebb működésre bírni beszédfunkcióit társainál

ICQ 5

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Március végén jelent meg az egyik legrégebbi s egyben a legnagyobb táborral rendelkező üzenőprogram, az ICQ legújabb, 5-ös verziója. Bár az alkalmazás legfőbb funkciója továbbra is a csetelés maradt, internetes telefonálásra, webkamera birtokában pedig videohívások lebonyolítására is használható. A szoftver legutóbbi verziójával a CB-rádiókhoz hasonló módon hangüzeneteket is lehet küldeni, s a programba egy tucatnyi online játékot is beépítettek, melyekkel a felhasználók összemérhetik egymással ügyességüket.

MSN Messenger

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Microsoft magyar nyelven is elérhető, ingyenes csetszoftverének egy változata Windows Messenger néven alapból megtalálható a Microsoft operációs rendszereiben. Az elmúlt hónapban azonban egy komoly biztonsági hibát fedeztek fel az üzenőprogramokban, melynek nyomán az MSN csevegőhálózatára már csak a csevegőszoftver új, javított verzióival lehet feljelentkezni, így nem csak érdemes, hanem sokak számára szükséges is letölteni az MSN Messenger legújabb verzióját. A szoftver használatához a Microsoft .Net Passport online azonosítási rendszerére kell regisztrálni, amellyel egyéb szolgáltatásokat - például a Hotmail levelezőt - is igénybe vehetik a felhasználók. Az MSN Messenger internetes beszédátvitelre is használható, webkamera birtokában pedig videohívások legbonyolíthatóak vele, s az ICQ-hoz hasonlóan szintén tartalmaz játékokat.

Yahoo Messenger

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A Yahoo saját azonnali üzenetküldő szoftverével a csetelés mellett egy rakás internetes rádióadó műsorához is hozzáférhetünk. A program az MSN Messengerhez hasonlóan beépített játékokat is tartalmaz, s fent említett társaihoz hasonlóan szintén használhatjuk videohívásokra, s számítógépek közti beszédátvitelre is. A Yahoo Messengerrel ezenkívül grafikus animációkat tartalmazó üzeneteket is lehet küldeni, s online fotóalbum-böngészési képességgel is ellátták. Egyedüli hátránya, hogy a hazai netezők közül viszonylag kevesen használják.

Instant Messenger 2

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Sokak számára univerzális megoldás lehet az Instant Messenger 2 (IM2) alkalmazás, amellyel egyszerre több különböző üzenetküldő hálózatba - példul AIM, ICQ, MSN, IRC, Yahoo - is beléphetünk anélkül, hogy ezek kliensszoftvereit külön-külön telepítenünk kellene. A szöveges cset mellett az IM2 internetes beszédátvitelre és videokonferenciára, valamint fájlok megosztására is használható, emellett titkosítani is képes az online zajló szöveges párbeszédeket, ha mindkét fél ezzel a programmal cseveg.

FireFly

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Kevesek által ismert kommunikációs szoftver a FireFly, mely a szöveges üzenetek küldése és fogadása mellett hangalapú online kommunikációra is alkalmas. Használatához először regisztráltatni kell magunkat a fejlesztőknél, mely során saját azonosítószámot kapunk, mely egyben FireFly-telefonszámként funkcionál. A szoftver további extrája, hogy online hangpostafiók is jár hozzá ingyenesen, melyben üzenetet lehet hagyni az épp nem internetközelben tartózkodó felhasználóknak.