Saját oprendszert szeretnének a beloruszok

Vágólapra másolva!
A Microsoft Windows operációs rendszerrel szemben kíván alternatívát nyújtani a Linux mintájára nyílt forráskóddal rendelkező belorusz számítástechnikusok által fejlesztett operációs rendszer.
Vágólapra másolva!

Alekszander Lukasenko belorusz elnök már több alkalommal is bírálta a magas külföldi szoftver árakat. "Egy átlagpolgár számára elérhetetlenül magas egy operációs rendszer 300 dollár körüli ára" - mutat rá a belorusz tudományos akadémia informatikusa, Mikhail Mahanek. Ezért olyan elterjedtek Kelet-Európában a Microsoft szoftverjeinek kalózmásolatai. A belorusz operációs rendszer ára 12 euró (háromezer forint) körül lesz.

Nem Fehéroroszország az egyetlen, amely saját fejlesztésű operációs rendszerrel akar ellensúlyt teremteni a Microsoft egyeduralmának: korábban Kína határozta el, hogy "Red Flag" (Vörös Zászló) néven Linux-alapú rendszert fejleszt ki. Az a tény, hogy országok nemzeti kérdést csinálnak az operációs rendszerekből, jól mutatja mekkora stratégiai jelentősége van annak, hogy mi fut a felhasználók számítógépén.

Korábban a Microsoft is próbálkozott olcsóbb - ámde teljesítményét tekintve indokolatlanul butább - operációs rendszer elterjesztésével. Eredetileg az ázsiai régióra koncentrált a Microsoft a Windows XP Starter Edition, ám a 4 milliárd ember lakta kontinensen mindössze százezer példányt értékesítettek fél év alatt. Később megjelent a brazil, valamint az orosz verzió is, ezek fogadtatásáról azonban nincs pontos információ.

[origo] - MTI