Buherált Windows futtatható az új Maceken

Vágólapra másolva!
Közel 14 ezer dollár üti a markát annak a párosnak, akik elsőként voltak képesek Intel processzorral szerelt Macintosh számítógépükön az Apple operációs rendszere helyett a Windows XP-t futtatni.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, az Apple jó pár éve az IBM által gyártott, a hagyományos PC-processzoroktól eltérő felépítésű lapkákat alkalmazta a Mac számítógépekben, az idei évben azonban az Intel cég által gyártott modellekkel rukkolt elő. Az új Macintoshok így csaknem azonos felépítésűek a hagyományos PC-kkel, de természetesen az Apple továbbra is a Mac OS X nevű operációs rendszerével szállítja őket.

A feltétel: két rendszer a Macre

Még az első inteles gépek bejelentésével párhuzamosan egy 23 éves blogger, Colin Nederkoorn 100 dollárt ajánlott fel annak, aki elsőként képes megoldani, hogy a masinán a Mac OS X mellett Windows XP-t is futtatni lehessen. Egyetlen kikötése csupán az volt: a gépen a felhasználó választása szerint mindkét operációs rendszert futtathassa, s a szoftverek ne befolyásolják egymás működését.

A blogger által felajánlott pénzdíj a megmérettetés végére az internetezők által felajánlott összegekből 13 854 ezer dollárra, azaz több mint hárommillió forintnak megfelelő összegre emelkedett. Ezt az összeget viheti haza az a kalifornai páros, aki a számítógép, illetve a Windows XP megbütykölése révén el tudta érni, hogy a Microsoft szoftvere az új Macintoshon is fusson. A Windows futtatásának megoldása azért volt nehéz, mert bár az új Macek azonos processzort tartalmaznak a PC-kkel, a gépek eltérő rendszerindítási metódust használnak.

Forrás: narf2006
A nyertes képe az iMac Core Duón futó Windows XP-ről

Még nehéz a telepítés

A Windows futtatásához a nyertes páros - akik a Blanka és Narf becenéven indultak a megmérettetésen - módosította az XP standard telepítőkészletét, s saját készítésű installáló CD-jükről tudták felrakni a Microsoft operációs rendszerét egy Macre. A verseny honlapján a telepítést biztosító rendszerindító programot is elhelyezték, s a verseny lezárultát követően már Intel lapkát tartlamazó iMac, Mac mini és MacBook Pro modellekre is sikerrel telepítettek Windows XP-t a felhasználók. A sikeres futtatást követően több weboldalon is részletesen mutatják be a telepítést, Narf honlapján pedig fotókat közölt a sikeres megoldásról.

Forrás: apple.com
Ezen is futhat Windows

A jelenlegi megoldás azonban még közel sem tökéletes: a nyertes mindössze a Windows futtatását tudta megoldani, a rendszerrel egyelőre nem lehet hálózathoz kapcsolódni, s többek közt a grafikai megjelenítés sem tökéletes - így például játékok futtatására sem alkalmas.

Szakértők szerint az XP telepítése egyelőre egy átlagfelhasználó számára túl bonyolult feladat lehet, ám vélhetően nemsokára kiforrottabb s egyszerűbben kivitelezhető módszereket is kiötlenek majd a hackerek. Ha a Windows egyszerűen telepíthető lesz a Mac gépekre, az jelentősen befolyásolhatja azok eladásait, sokan ugyanis csak azért nem vásárolnak Apple-típusokat, mert azok nem képesek windowsos szoftvereket futtatni. Természetesen mások számára ennek ellenkezője is érdekes lehet: fanatikus felhasználók másik csoportja azon dolgozik, hogy az XP-nél fejlettebbnek mondható, látványosabb grafikai megjelenítést használó Mac OS X-et legyenek képesek futtatni egy átlagos PC-n.