Mégis lesz OpenDocument az új Office-ban

Vágólapra másolva!
Egy külső kiegészítő telepítése révén a Microsoft Office is ismerni fogja az egyre terjedő nyílt formátumot.
Vágólapra másolva!

A Microsoft beadta a derekát, és úgy döntött, mégis támogatja az OpenDocument szabvány használatát az Office-ban - adta hírül a News.com. A cég egy nyílt forráskódú konverter, az Open XML Translator fejlesztését támogatja, amely lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók az Office-ban is lementhessék dokumentumaikat OpenDocument (ODT) formátumban.

A redmondi szoftvercég egyik francia partnere által írt szoftver előzetes verzióját az elsősorban fejlesztők által használt SourceForge.net-en tették közzé. Jelenlegi változata oda-vissza fordítja a Word és az OpenDocument fájlokat, és képes beépülni a Word 2007-be. A szoftvercég a szövegszerkesztőhöz szükséges végleges bővítményt ez év végéig, az Excelhez és a PowerPointhoz valót pedig jövőre szeretné elérhetővé tenni.

A Microsoft mindeddig a felhasználói igények hiányára hivatkozva nem támogatta az egyre népszerűbb OpenDocument szabványt, és a készülőben lévő Office 2007-hez saját XML-alapú fájlformátumot alakított ki. A vállalatnál kormányzati partnerei érték el, hogy támogassa a formátumot, mivel az erre épülő olcsóbb vagy ingyenes irodai szoftverek egyre jobban terjednek az államigazgatásban. Az Egyesült Államokban Massachusetts állam, míg Európában Belgium döntött a nyílt formátum alkalmazása mellett.