Kézhűtő légkondi a Playstation-kontrollerben

Vágólapra másolva!
Beépített ventilátor és hűtőbordák gondoskodnak róla, hogy a Logitech Playstation-kontrollerét használó játékosoknak a legkeményebb pillanatokban se izzadjon meg a tenyere.
Vágólapra másolva!

A Logitech kézhűtéssel felszerelt Playstation-kontrollert mutatott be, amelyet a játékgép legújabb, novemberben megjelenő változatához árusítanak majd. A számítógépes kiegészítőiről ismert cég ChillStream néven szabadalmaztatta a rendszert, amely egy 40 milliméteres ventilátor segítségével percenként 2800 köbcentiméternyi levegőt képes megmozgatni, és eközben alig csap némi zajt.

A vezérlő két oldalán elhelyezett három-három szellőzőnyíláson át a hűs levegő a játékosok ujjaihoz, a hüvelykujj tövébe és a tenyér belsejébe jut. A levegő áramlása igény szerint szabályozható: lehet erős és gyenge és természetesen ki is lehet kapcsolni, ha nincs szükség rá.

A légkondis vezérlővel a cég azokat a megszállott játékosokat célozza meg, akik órákon át képesek nyüstölni a konzolt. A terméket az Egyesült Államokban novemberben dobják majd piacra, amikor a Playstation 3 megjelenik, az ára 40 dollár (körülbelül 8600 forint) lesz. Európában valószínűleg erre a kiegészítőre is várni kell a játékgép márciusi premierjéig.

MTI-[origo]