Egy sor újítást hoz az új Skype

Vágólapra másolva!
Egyszerűbb kezelőfelület, webes gyorstárcsázót kapott, és a nyilvános konferenciabeszélgetés lehetősége is bekerült az új netes telefonszoftverbe.
Vágólapra másolva!

Megjelent a Skype legújabb, 3-as verziójának tesztváltozata. A megújuló szoftver mind az átlagfelhasználók, mind a rendszergazdák számára kínál újdonságokat amellett, hogy kezelőfelületét is igyekeztek egyszerűbbé tenni.

Közösségi és vállalati funkciók

A Skype 3-ban lesz lehetőség nyilvános konferenciahívást vagy szöveges csevegést folytatni, amivel a szoftver a csevegőszobák szerepét veheti át. Az ilyen eszmecserékben ugyanis bárki bekapcsolódhat majd, akit érdekel a téma. Beépítenek a netes telefonba egy olyan gyorstárcsázót is, amelynek segítségével a weben közzétett telefonszámokat egy kattintással fel lehet hívni.

Az új változatot fejlettebb hálózati képességekkel is felvértezték, így a szoftver telepítését és működtetését a távolból is menedzselhetik majd a rendszergazdák. Ezzek a további nagyvállalati alkalmazás keretein igyekeztek javítani a fejlesztők, mivel az internetes telefonszoftver sok cégnél is kiváltja a hagyományos változatot.

Hamarosan teljesen ingyenes lesz a telefon

Niklas Zennström, a Skype vezetője szerint a szolgáltatók közötti árharc belátható időn belül oda vezet majd, hogy minden telefonhívás ingyenes lesz - számolt be róla a PC World. A folymatos fejlesztés így az internetes telefoncég számára is fontos, mivel a Skype-nak is olyan egyéb bevételi forrásokban kell gondolkodnia, mint a reklám és az e-kereskedelem.