Ejthetik a Windowst a japán iskolák

Vágólapra másolva!
Nem szeretnék lecserélni a régi gépeket a szigetország iskoláiban, ezért a lejárt Windows-változatok helyett ingyenes Linuxokat tennének rájuk.
Vágólapra másolva!

Japánban az oktatásügyi és a gazdasági minisztérium azt tervezi, hogy az oktatási intézményekben használt régebbi számítógépekre Linux operációs rendszert telepítsenek azok cserélje vagy bővítése helyett - adta hírül a Gyaku.com. A két szaktárca a múlt héten rendezett konferencián vázolta fel az elképzelést, amely nem most látott napvilágot: a szigetországban ugyanis már régóta foglalkoznak ennek előkészítésével.

Egy tavaly készített felmérés szerint 400 ezer olyan számítógép van a japán iskolákban, amely a Windows 98 vagy Windows ME operációs rendszereket futtatja, és hardverkiépítésük is ennek megfelelő. Ezt a két szoftververziót már nem támogatja a Microsoft, így nincsenek hozzájuk frissítések sem, cseréjük, és a gépek bővítése viszont horribilis összegbe kerülne, amitől a kormány szeretné megkímélni magát. Mint az a tanárok nyilatkozataiból kiderül, az oktatási intézmények a Microsoft szigorú licencelési feltételeitől is óczkodnak, így inkább az ingyenesen letölthető rendszereket használnák.

A japán iskolákban két évvel ezelőtt több mint ezer diák bevonásával próbálták ki élesben, hogy megfelelnek-e a linuxos gépek oktatási célokra. Ennek keretében a diákok elsősorban leckeírásra, internetes információgyűjtésre és tudományos kísérletek elvégzésére használtak a nyílt forráskódú operációs rendszert, és a híradások szerint a teszt sikeres volt. A szigetországban a telepítés nélkül is futtatható Knoppix, a Debian Linux és a Turbolinux jöhet szóba a régebbi Windowsok alternatívájaként, amelyek terjesztését az iskolák számára létrehozott online letöltőközpontokon keresztül is segítik majd.