Vágólapra másolva!
Cikkünk megjelenésének napján (október 26-án) kerül a boltokba az Apple OS X operációs rendszerének legújabb, Leopard névre keresztelt változata, amely több mint 300 újítást tartalmaz, és a Financial Times szerint sokkal jobb, mint a Windows Vista.
Vágólapra másolva!

Nagyjából háromszor olyan gyorsan indul el, és minden kiegészítő működik vele - egy PC-felhasználó szemszögéből ezek az új maces operációs rendszerrel kapcsolatos legfontosabb észrevételek, amelyeket Walt Mossberg, a pénzügyi napilap szakírója megemlít bemutatójában. A Windows Vistára való átállást ugyanis sokak számára megnehezítette, hogy az új operációs rendszerhez nem készültek el időben a perifériákhoz szükséges driverek, így sok otthoni kiegészítő mind a mai napig használhatatlan vele, a Mossberg első tesztje szerint viszont ilyen probléma nem volt az OS X-szel.

Nem mind újdonság, ami fénylik

Nem is beszélve arról, hogy míg a Vista zabálja a PC-k erőforrásait, addig az Apple új operációs rendszere már egy két generációval ezelőtti, G4-es processzorral felszerelt gépre is feltelepíthető, ha az legalább 867 megahertzes, és fél gigabájt memóriával rendelkezik. (Vadonatúj Macet legolcsóbban 160 ezer forintért lehet vásárolni.) Az operációs rendszert Mossberg beszámolója alapján nagyjából egy óra alatt lehet frissíteni, a gépen tárolt dokumentumok, illetve a korábban telepített szoftverek érintetlenek maradnak, és változatlanul működnek az új rendszer alatt is.

A Leopard elődjéhez képest több mint háromszáz újítást tartalmaz, amelyeket az Apple részletesen felsorol a honlapján. Ezek egy része olyan funkció, amely az operációs rendszer jelenlegi változatában is elérhető volt, de most integrálták a szoftverbe: például a Time Machine nevű, automatikus mentéseket végző rendszer, a több virtuális képernyős felhasználói felület, a Spaces, vagy a Windows használatát lehetővé tevő Boot Camp.

Forrás: apple.com
Time Machine: könnyen visszaállíthatók a törölt állományok

Az újítások legnagyobb része a felhasználói felület működését, ergonómiáját érinti, így például külön alkalmazás megnyitása nélkül be lehet tekinteni a gépen tárolt dokumentumokba, és az iTunes-ban tárolt albumokhoz hasonlóan lehet azokat lapozgatni, és a hálózaton belüli gépek megosztott állományai mindenhonnan elérhetők, mivel gyors linket kaptak a Finder (az Intéző maces megfelelője) ablakában. Az OS X-en is megjelennek a virtuális gyűjtőmappák, amelyekbe a hasonló állományokat - alapbeállításban a letöltött fájlokat - lehet összeszedni.

Fejlesztésben lehagyták a Microsoftot

A Mac OS X nagyjából egy idős a Windows XP-vel: 2001-ben jelentette meg a cég, és azóta átlagban másfél évente hozott ki belőle új verziót. A cég következetesen a Windows Vistával állítja szembe saját operációs rendszerét, mivel a windowsos PC-k felhasználóit szeretné átcsábítani saját platformjára.

Forrás: apple.com
Finder: lapozgatni lehet a fájlokat

Steve Jobs Apple-vezér ezért is hangoztatja szívesen, hogy míg a Microsoft öt év alatt készítette el a Vistát, addig az ő cége öt év több új változatot is kiadtak saját operációs rendszerükből, miközben az IBM-processzorról inteles rendszere való átállást is végrehajtották, valamint azt, hogy a Macet nem fenyegetik (annyira) a vírusok, mint a PC-ket. Igaz, egyszer ők is elhalasztották a Leopard megjelenését, mégpedig az iPhone miatt, az OS X azon futó mobil változatát pedig azóta is sorozatosan törik fel sikeresen a hackerek.

Egyre jobban fogy az almás gép

Kétségtelen azonban, hogy a mindig is igen innovatív, ám a közelmúltban hosszasan vegetáló Apple igen sikeresen teljesített az elmúlt egy évben. A cég 2,2 milló számítógépet adott el világszerte az elmúlt három hónapban, legsiekeresebb negyedévét zárva ezzel - sokszorosával múlva fölül a tavalyi ugyanekkor teljesített 400 ezer darabos eladási számot.

Forrás: apple.com
iChat: sokat újítottak a látványos csevegőprogramon

Az USA-ban a cég noteszgépei különösen népszerűek az otthoni felhasználók körében: ebben a piaci szegmensben már az eladások egyötödét tudhatják magukénak. (Világviszonylatban azonban csupán 3 százalék körüli a cég piaci részesedése.)

A kiforrott, felhasználóbarát operációs rendszernek pedig komoly szerepe lehet abban, hogy PC helyett egyre többen döntenek a Mac mellett. A Leopardot 33 ezer forintért vásárolhatják majd meg a Macintosh-tulajok, az új gépek vásárlásakor pedig nem kell érte külön fizetni, mivel azokhoz előtelepített változatban jár. A legújabb Mac OS X megjelenését követően nem sokkal egyébként hackerek már annak is megtalálták a módját, hogy miként lehet az Apple operációs rendszerét hagyományos PC-n futtatni, némi trükközés árán - azt egyelőre nem tudni, a cég milyen lépéseket tesz ennek megakadályozása érdekében.