Marakodás a százdolláros laptop körül

Vágólapra másolva!
Folytatódik a százdolláros laptopot fejlesztő projekt és az Intel marakodása. A két cég múlt héten bontotta fel partnerségi szerződését, azóta a szervezetek vezetői egymás pocskondáizásával vannak elfoglalva.
Vágólapra másolva!

A partnerek közti viszony megromlásának okairól két történet is ismert. Nicholas Negroponte, az OLPC vezetője, az Intelt erőszakos marketing startégiáját okolja a megszakadt kapcsolat miatt. A szervezet elnöke azt is nehezményezte, hogy az Intel megpróbálta azoknak az országoknak is eladni Windows XP-t futtató oktatási laptopját, a Classmate PC-t, amelyek már megállapodtak az OLPC-vel. "A saját logójukkal díszített laptopjukat próbálták ugyanazoknak az embereknek, akikkel mi is tárgyaltunk." - nyilatkozta a felhánorodott Negroponte a BBC-nek.

Forrás: [origo]

Paul Otellini, a processzorgyártó vezérigazgatója sületlenségnek nevezte Negroponte vádjait. Az Intel álláspontja szerint a partnerségnek az vetett véget, hogy az OLPC a Classmate PC támogatásának megszüntetését várta el a cégtől, illetve hogy a processzorgyártó csupán az OLPC-re fokuszáljon. Az XO laptop jelenleg az AMD Geode processzorával szerelve jut el a harmadik világbeli gyerekekhez.