Kérdezze Steve Ballmert egy dedikált Vistáért!

Vágólapra másolva!
A Windows apostola, Bill Gates koleszos haverja, a Microsoft első menedzsere és a világ egyik leggazdagabb alkalmazottja, aki néha őrült tombolásba kezd a színpadon, és IMÁDJA a céget, ahol dolgozik. Május 19-én, hétfőn az [origo] vendége lesz Steve Ballmer Microsoft-vezér, akit olvasóink faggathatnak chaten. Ezúttal előzetesen is várunk kérdéseket, a legjobb kettő beküldőjét egy Ballmer által dedikált, dobozos Windows Vista Ultimate operációs rendszerrel jutalmazzuk.
Vágólapra másolva!

A redmondi szoftvercég vezérigazgatója, Steve Ballmer május 19-én hétfőn Budapestre látogat, hogy személyesen is bemutassa a cég kiszolgálóplatformjának legújabb tagjait, a Windows Server 2008-at, az SQL Server 2008-at és a Visual Studio 2008-at. A Microsoft első embere villámlátogatása során fél órát az [origo] olvasóira áldoz, és élőben válaszol majd a neki a Vendégszobában feltett kérdésekre.

A Ballmer-karrier

Hogy mit kell tudni róla? Steve Ballmer 1956 márciusában született, és Detroit mellett nőtt fel. Svájci bevándorló édesapja a Ford autógyártónál dolgozott menedzserként, ő pedig a Harvardon tanult matematikát és közgazdaságtant a hetvenes évek közepén. Még ott ismerkedett meg Bill Gatesszel, akivel ugyanabban a kollégiumi épületben laktak. Gates, a számítógépek megszállottja 1975-ben otthagyta a Hardvardot, és megalapította cégét, melynek nevét akkoriban még Micro-Softnak írták. Ballmer azonban ekkor még nem tartott vele: lediplomázott, és a Procter and Gamble-nél helyezkedett el. 1980-ban Gatesék invitálására került a szoftvercéghez, amely egy évvel később kapott megbízást az IBM-től a személyi számítógépre írt operációs rendszer szállítására. A microsoftos álláslehetőség miatt ekkor már ő is otthagyott egy iskolát, mégpedig a Stanford egyetem üzleti karát.

Steve Ballmer volt az első menedzser a Microsoftnál, és karrierje során számtalan részleg vezetéséért volt felelős: tartozott hozzá a napi működtetés, a operációsrendszer-fejlesztés, az értékesítés és a technikai támogatás is. 1998-ban a Microsoft elnökévé nevezték ki, ekkor szállt be a cég egészének napi irányításába, 2000 januárjában pedig megkapta a vezérigazgatói címet. Az agilis természetű Ballmer úgy lett a világ egyik leggazdagabb embere, hogy alkalmazottként - a vállalati részvényopciókból - szerezte vagyonát: a Forbes magazin 2008-as listája szerint a 43. helyen áll a világrangsorban, és a lap becslése szerint 15 milliárd dollárja van.

A Ballmer-jelenség

Miután Bill Gates idén januárban visszavonult a Microsoft vezetésének napi teendőitől, és elnök-tanácsadóként van jelen az általa alapított cég életében, teljes egészében Ballmer vette át a redmondi szoftvercég irányítását. A cég első számú menedzsere azonban nem csak titulusa és vagyona folytán ismert: néhány színpadi megmozdulása is emlékezetes, amelyek videón azóta is keringenek az interneten. Az első ilyen felvétel 2005-ben készült, amikor a Microsoft 25 éves fennállását ünneplő nagygyűlésén a felkonferálását követően a zenére szökellve, kurjongatva rontott be a színpadra, és csaknem egy percig tombolva folytatta "harci táncát". Amikor azután lihegve megállapodott a szónoki pulpitusnál, hangosan kérdőre vonta közönségét: "Ki mondta, hogy leülhettek?", majd kicsit kifújta magát, és annyit mondott: "Négy szót mondok nektek: IMÁDOM EZT A VÁLLALATOT!", majd üvöltve-tapsolva azt is hozzátette: "YEEEEEEEEAH!".

I love this company! Steve Ballmer tombol

Ballmer egy másik emlékezetes fellépése egy fejlesztői konferencián történt, ahol az előadás hevében feltűnően átizzadt ingében ütemesen tapsolva ismételgette a "developers", vagyis "fejlesztők" szót, ezzel éltetve-lelkesítve a jelentős részben fejlesztőkből álló hallgatóságot. Mintegy erre rímelve idén év elején egy webfejlesztői konferencián is hallhattuk tőle ezt, "webdevelopers", vagyis webfejlesztők formájában. A videomegosztóknak köszönhetően egy egészen korai, vicces megmozdulása is közismertté vált, amikor is a tévéshop-ügynökök modorában próbálja meg eladni a legelső Windowst egy belső használatra készült reklámfilmben.

A Microsoft-vezér lobbanékony természetéről tanúskodik Marc Lucovsky Washington állam bíróságán 2005-ben eskü alatt tett vallomása is. A szoftverfejlesztő elmondása szerint amikor elmondta Steve Ballmernek, hogy a Google-hoz megy át dolgozni, a vezérigazgató felkapta a székét, és dühében a falhoz vágta. A Windows NT fejlesztésében kulcsszerepet játszó Lucovsky vallomása szerint Ballmer ezt követően egy gengszterfilmbe illő káromkodással gyalázta Eric Schmidtet. Állítólag ekkor hangzott el az ominózus "K*rvára ki fogom nyírni a Google-t" mondat is, s az elhangzottak még a Wikipedia Microsoft-vezérről szóló szócikkébe is bekerültek.

Windows 1.0 a Ballmer-shopban

Tegyük hozzá azért, maga Steve Ballmer a történtek "erős eltúlzásának" nevezte a fejlesztő által jegyzőkönyvbe diktált sorokat. A Microsoft-vezér mindezek mellett többször harcosan kikelt a Linux operációs rendszerek ellen, és előszeretettel szólja le az Apple leglátványosabb termékeit, például az iPhone-t vagy a szupervékony MacBook Airt.

Dedikált Vistát nyerhet!

Steve Ballmer nem először jár Magyarországon: 2004-ben már megállt itt egy fél napra európai körútja során. Hétfőn a Corvinus egyetemen fog beszédet mondani az "Enterpreneurship Forum" című rendezvényen. A Microsoft vezérigazgatója egynapos budapesti villámlátogatása keretében kiemelt figyelmet szentel az egyetemi fórumnak, és megosztja tapasztalatait a magyar diáksággal.

Előtte azonban fél órán keresztül válaszol majd az [origo] Vendégszobájában az olvasók kérdéseire. Az élő, moderált csevegés mellett e-mailben is várunk olvasóinktól kérdéseket a [email protected] címre, magyar vagy angol nyelven. Közülük a két legfrappánsabbat feltesszük a Microsoft vezetőjének hétfőn - beküldőik pedig a Windows Vista Ultimate verziójának egy-egy Steve Ballmer által dedikált, dobozos kiadásával gazdagodnak.