Letöltés: heti ingyenjáték és demók

Vágólapra másolva!
Heti játékajánlónk különösen véresre sikerült: megérkezett a legmenőbb verekedős Batman játék demója, amiben a Joker által elfoglalt elmegyógyintézetben kell rendet tenni. Aztán felakasztjuk a hóhért, bemutatjuk az internet legélesebb nyelvű kritikusának saját játékát, majd csatába kergetjük a tizenhetedik század nagy kereskedőházait az Indiák feletti uralom reményében. A hadigépezet a világháborúval dübörög tovább, a stratégák a világtérkép felett görnyedve dönthetik el, mi legyen a Föld sorsa a Heats of Iron 3 demójában, az akciójátékok rajongói pedig német ügynököket vadászhatnak le az orosz elhárítással. Kemény hétvége kezdődik.
Vágólapra másolva!

A hóhér akasztására invitáljuk meg olvasóinkat heti ingyenjátékunkkal, ugyanis a csodásan pixeles Trilby - The Art of Theft-et az internet legvéresebb billentyűzetű játékkritikusa, az ausztrál Yahtzee Croshaw jegyzi. Becsületére legyen mondva, a kisebb afrikai országok éves költségvetéséből készülő csúcsjátékokat pár jó szóval a sárba alázó kritikus remek játékot készített. Az Art of Theftben a kalapos, esernyős úriember bűnözőt, Trilbyt irányíthaja portyáin a játékos. A mestertolvaj igazi háklis profi, utálja, ha meglátják, és gyűlöli, ha bántania kell a sötétség és a lopakodás segítségével könnyen kikerülhető őröket, ennek megfelelően csak kevésszer hibázhat a játékos. Minden elkábított biztonsági emberrel, felkiáltó riasztóval közelebb kerül a játékos ahhoz, hogy Trilby átvegye az irányítást, és az amatőrködés folytatása helyett inkább hazamenjen.

Az egyes pályákat többnyire a megfelelő mennyiségű zsákmány összeszedésével lehet teljesíteni, később pedig a történet folytatásához szükséges tárgyak beszerzésén is túl kell esni a küldetés teljesítéséhez. A gond nélkül letudott rablásokért persze pontok is járnak, amikből hasznos képességeket - plafonra csimpaszkodás, bukfenc, kevéssé szigorú lelkiismeret - vásárolhat a játékos. Az igazán nagyszabású, jól megoldott kalandokat pedig a mestertolvaj ruhatárának feltöltésével jutalmazza a játéktervező, mert sötétkék öltönyben és panamakalapban rabolni sokkal stílusosabb, mint feketében.

Forrás: [origo]
Kamerák és őrök nehezítik a mestertolvaj dolgát

Több magyaráznivaló nincs az Art of Theftben, a játék ennyire egyszerű. A furfangosan megrajzolt pályák, a házak legtávolabbi sarkaiba elszórt értékek, bezárt széfek, gordiuszi csomó jellegű kábeldzsumbujjal védett riasztók azonban mélyen addiktívvá teszik a játékot. Kalapot elő, kalandra fel.

Vásárlás előtt kipróbálandó: demók

BATMAN: ARKHAM ASYLUM

Elszabadult a pokol az arkhami elmegyógyintézetben, Joker és szövetségesei átvették az irányítást. Az intézetben ugyan ott van a játékos által irányított Batman is, de a helyzet még így sem tűnik különösen rózsásnak. Az őrült bűnöző csapata túszul ejtette az elmegyógyintézet igazgatóját, bombákat szórt szét Gothamban, lefoglalva a rendőri erőket. A maréknyi megmaradt őrrel, az épületen kívül rekedt Gordon rendőrkapitánnyal és a Joker által tolószékbe kényszerített, információforrásul szolgáló korábbi Batgirllel együttműködve azonban a sötét lovag nekilát megoldani a problémát.

Az Arkham Asylum harmadik személyű nézetű verekedős kalandjáték. Séta közben a kamera a Denevérember válla felett ül, a nagyobb verekedések közepette pedig kicsit a bunyó felé emelkedik. Hősünk irtóztató pofonokat és hatalmas rúgásokat tud kiosztani - a szebbeket lassítva mutatja a játék - legjobb tulajdonsága azonban mégis az, hogy a sötétből, vízköpőkről, csövekről elrugaszkodva tud az ellen nyakába szakadni. A gengszterek legyőzése nem csak a pályán való továbbhaladás miatt fontos, az értük kapott pontokból töltődik vissza a hős életereje is.

http://www.youtube.com/v/uspFMob9bns&hl=en&fs=1&
Egyesével kell levadászni a rosszfiúkat az Arkham Asylumban

A játékos rendelkezésére áll még a detektív nézet is, ami segít a korábban áthidalhatatlannak tűnő helyzetek megoldásában. A kékre változó képernyőn vörössel jelennek meg az ellenséges figurák, a segítségünkre lévő helyek - például a felkapaszkodást segítő vízköpők - narancs színt kapnak. Az egyes helyzetek még így megizzaszthatják a játékost, mert néhány gépfegyveres gengszter ellen még a sötét lovagnak sincs sok esélye szemtől szembe.

Az Arkham Asylumnak csodás sötét atmoszférájával, remek harcaival és gyönyörű grafikájával valószínűleg még azoknak a játékosoknak is a szívébe fogja magát lopni, akik nem rajonganak a verekedős játékokért vagy a Denevéremberért. A demó viszonylag rövid, ráadásul a nyomozást segítő batkütyüknek csak töredékét lehet benne kipróbálni, mégis megéri kipróbálni.

EAST INDIA COMPANY

Nem minden kiadó csúsztatta 2010-re a legjobb új játékainak megjelenését, a svéd Paradox két címmel is megjelent a héten. Az East India Company-ben a 17. század legnagyobb kereskedőházait vezetheti harcba a játékos. A különböző nemzetek Kelet-indiai Társaságainak elnöki székében a játékosnak kereskedelmi utakat kell létrehoznia, flottákat menedzselnie, épp csak a egy mólóval rendelkező kikötőket minden jóval felszerelt központokká fejlesztenie. Egyes feladatokat automatizálhat a vezető, így mentesülve például a hajók ki- és berakodásának terhétől, azonban a legtöbb fontos feladat így is a nyakán marad a játékosnak.

http://www.youtube.com/v/KzD3DS6h3Vc&hl=en&fs=1&
Matrózok, hajók, kapitányok

A játék három nézettel rendelkezik: az egyik a gyönyörű, animált domborzati térkép, amin a kikötők elhelyezkedése, a hajóforgalom, az egyes városokban felhúzott épületek követhetőek nyomon. A másodikon az egyes városok piacát, hajóműhelyeit és persze a helyi politika helyszínéül szolgáló városházát látogathatja meg a játékos. Végül arra is lehetősége van a becsületes kereskedőnek, hogy az egyéb nemzetek kufárainak támadásaitól megvédje flottáját. Csata esetén a gamer a megtámadott flotta kapitányának bőrébe bújva irányíthatja hajóit, ebben a játékmódban az East India Company valósidejű stratégiai játékként viselkedik, a gondos tervezés helyét átveszi a folyamatosan változó harc.

A demóban csak legelső 1650-től 1700-ig tartó kampány első tíz évét játszhatja végig a kereskedelem és a harc iránt érdeklődő játékos. További megkötés, hogy ebben az időszakban csak a tekintélyes Brit Kelet-indiai Társaság igazgatói székét lehet elfoglalni, a többi nemzet csak később indította el saját kereskedőházát. A kereskedős mód mellett két csatába is belekóstolhat a leendő tajpan.

HEARTS OF IRON 3

Az egész világháború megnyerése, az ellenség visszaszorítása, vagy épp a mindenél fontosabb semlegesség megőrzése lehet a Hearts of Iron legújabb részét megvásárló stratégák feladata. A játékos rendelkezésére áll a világháborúban résztvevő összes állam, a Föld teljes, provinciákra osztott térképe, megszámlálhatatlan katona és a Paradox által a végletekig tökéletesített mesterséges intelligencia. A hadigépezet irányítópultjánál álló gamer egyszerre szabályozhatja az országának minden fontos jellemzőjét, eldöntve mennyit költenek kutatásra, termelésre vagy épp a hadsereg kiképzésére. A teljes irányítással persze nem kötelező élni, a játékos teljes nyugalommal adhatja át néhány minisztériumát a mesterséges intelligenciának.

http://www.youtube.com/v/2vW3NTvC3gk&hl=en&fs=1&
Keveset mutat, de addiktív a Hearts of Iron 3

A Hearts of Iron 3 kétségkívül rétegjáték, a gamerek többsége nem az egész háborút akarja irányítani, hanem csak néhány csatában szeretne résztvenni. A rétegjátékok között viszont sztár a Paradox játéka, ezt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy az előrendelhető példányokat már el is kapkodták a kanapéstratégák a megjelenés előtt.

NATION RED

Rájár a rúd szegény zombikra - pedig hát ők is olyan emberek, mint mi, csak épp nem élnek - újabb olyan játék jelent meg, aminek egyetlen célja, hogy a játékos megtizedelje az élőhalottakat. A Nation Red nem ígér sokat: tucatnyi fegyver, tíz különböző küldetés és három plusz játékmód van a programban, cserébe ezt a keveset gyönyörűen teljesíti. A felülről nézett hős helyzete több mint katasztrofális, mindegyik oldalról ömlenek a zombik, a kelepcékből látványos gurulásokkal menekülhet, de ez is csak késlelteti a véget. A szintlépések során mágikus képességekkel - például Isten időnkét lecsapó öklével - támogathatjuk meg vadászunkat.

http://www.youtube.com/v/6O2GHeGPHnw&hl=en&fs=1&
Ismét leszámolhatunk a zombikkal

Gyors tesztünk szerint a Nation Redet nem túlélésre, hanem a minél nagyobb pusztításra megy. Négy-öt perc alatt talán még a Left 4 Deaden edzett veteránok is elvéreznek a folyamatosan érkező ellenfelek özönében, a túlerő ellen igazából nincs mit tenni. A rendkívül szórakoztató demó egyetlen hibája az instabilitás, ennyi fagyást rég nem láttunk videojátéktól.

DEATH TO SPIES: MOMENT OF TRUTH

A második világháború évei alatt játszódó lopakodós játékkal rukkolt elő az orosz 1C Company. A Death to Spies-ban egy orosz különleges ügynököt, név szerint Szemjon Sztrogovot, kell irányítania a játékosnak. A kémelhárítóra változatos feladatok várnak, amelyeknek különlegessége, hogy a valódi világháborús Smersh különleges csoport kalandjai után mintázták őket. A játéknak már a 2008-ban megjelen előzménye sem volt könnyű, a teljes verzióban ősszel várható Moment of Truth részt sem vizezték fel a fejlesztők.

http://www.youtube.com/v/5zZax3qH-WU&hl=en&fs=1&
Death to Spies: az orosz kémelhárítás öklei lehetünk

A nehéz pályákért cserébe a játékosok tobzódhatnak az idegen egyenruhákban, a kiadó weboldala szerint az orosz ügynök kalandjai során megjárja az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és az ellenséges Németországot is. Kipróbálhatóak az egyes országok fegyverei, sőt néhány világháborús jármű volánja is beülhet a spionokra vadászó gamer. A régi tévék fátyolos képét idéző játék nem a hagyományos lövöldözős programok szerelmeseinek, hanem inkább a Thief játékokkal vagy Tom Clancy Splinter Cell sorozatával fémjelzett lopakodós stílus kedvelőinek jelenthet kikapcsolódást.

Játékországban történt: a hét hírei

A hét a kiadók pénzügyi jelentéseiről szólt leginkább, szinte az összes nagyobb cég közzétette az első, illetve második negyedévi eredményeit, és ami még fontosabb, a jövőbeli terveket is. Az Electronic Arts jelentéséből kiderült, a cég az elmúlt időszak legfontosabb játékának számító The Sims 3-ból a megjelenése óta már 3.7 millió példány tudott értékesíteni, és a Wii-re megjelenő EA Sports Active is jól teljesített, de ennek ellenére 234 millió dolláros veszteséggel zárták az első negyedévet. Az EA megígérte, hogy jövőbeli játékainak fejlesztésekor felhasználja majd mind a Sony, mind a Microsoft által nemrég bejelentett mozgásérzékelős technológiákat, nem kivételeznek egyik nagy konzolos hardvergyártóval sem. Terveikről csupán annyit árultak el, hogy készül a világháborús FPS-ek alapkövének számító Medal of Honor sorozat legújabb epizódja, magáról a játékról több információt sajnos nem árultak el. Nagy veszteségekről számolt be a Sony, SEGA, a Capcom, a Konami és a Namco is.

A világ legnagyobb, és egyben legsikeresebb kiadójának számító Activision Blizzard a recesszió ellenére - talán a játékipar szereplői közül egyedüliként - jelentős nyereségről tudott beszámolni. A cég az előzetesen tervezett 1 milliárdos nyereséget is képes volt valamivel meghaladni, 1,04 milliárd dollárt kasszírozva be. Mindez főleg a Prototype, a Transformers: Revenge of the Fallen, az X-Men Origins: Wolverine játékoknak. Illetve a folyamatosan slágernek számító Guitar Hero és Call of Duty játékoknak, illetve természetesen az online szerepjátékok királyának, a World of Warcraft köszönhető.

Késik a Battle.net, késik minden

Az idei év legnagyobb sikervárományosának tartott Modern Warfare 2 kapcsán megtudhattuk, hogy az első részből (Call of Duty 4: Modern Warfare) 14 millió példányt tudtak eddig értékesíteni, nem csoda hát, hogy a folytatástól várják a legtöbbet az idei év megjelenései közül. A jövőbeli tervek már kevéssé hangzanak jól, a stratégiai játékosok által nagyon várt StarCraft II például csak valamikor a jövő év első felében jelenhet meg.. A Blizzard Battle.net nevű online szolgáltatása megújul, a céget vezető Bobby Kotick szerint az új változat jelentőségében csak az Xbox Live szolgáltatásához hasonlítható. A jó munkához azonban sok idő kell, és mivel a Battle.net nem készül el idén, ezért a Blizzard új játékai sem jelenhetnek meg, csak miután a futtatásukhoz elengedhetetlenül fontos online rendszer is készen áll.

http://www.youtube.com/v/1XEV8Jcqn70&hl=en&fs=1&
Deszkások a nappaliban és a képernyőn

A cég vezetője elárulta, újabb James Bond, Tony Hawk és Spider-Man játékok fejlesztése zajlik jelenleg, amik a jövő év végéig láthatnak napvilágot. Még idén kezükbe vehetik a játékosok a gördeszka alakú, mozgásérzékelős vezérlővel megtámogatott Tony Hawk: Ride-ot, de csak akkor ha az Egyesült Államokban, Angliában vagy Németországban élnek. Hazánkban csak 2010 első felében kerül a boltok polcaira a sportjáték.

http://www.youtube.com/v/Y17YbAOfDE0&hl=en&fs=1&
Még idén megjelenik az autós akciójáték

A Modern Warfare 2 mellett egyetlen jelentősebb játékot jelentetnek meg az őszi-téli szezonban. Az összes fontosabb platformra (PC, PlayStation 3, Xbox 360) megjelenő, akció elemekkel dúsított versenyzős játék, a Blur november harmadikán jelenik meg. A jelentés ismertetése közben szóba került, hogy a szokásos árnál drágábban értékesítik a Modern Warfare 2-t, ezzel kapcsolatban a cég vezetője elmondta, ha tehetné, az összes játék árát jelentősen megemelné. Hozzátette, hogy a jelenlegi árakat akkor szabták meg, amikor a fejlesztési-, és egyéb költségek még jóval alacsonyabbak voltak.

Batman: keveset is lehet késni

A megjelenések körüli mizéria a héten is folytatódott: kiderült, hogy az Alien vs Predator a tervekkel ellentétben jövő év első hónapjaiban jelenhet csak meg, és rossz hír érkezett az Batman: Arkham Asylum PC-s változatáról is. Az augusztus közepére beígért játék PC-s kiadásának határideje szerencsére nem hónapokkal, csupán pár héttel csúszott el. A jelek szerint a játék fejlesztője az utolsó pillanatban implementálta a PhysX fizikai motor támogatását a játékba. Ennek köszönhetően az összes közül ez a verzió tartalmazza majd a legfejlettebb, leglátványosabb fizikai effekteket, emiatt a PC-s változat csak szeptember 20-án jelenhet meg.

Jó hír a Jack Black, illetve a rock muzsika rajongóknak: az Activision és a Double Fine közti pereskedés lezárult. Miután a bíró meghallgatta az összes felet, és a jelek szerint megalapozatlannak találta az Activision keresetét. Nem árulták el, hogy pontosan milyen eredménnyel zárult az eljárás, de az bizonyos, hogy minden probléma elhárult a Brütal Legend megjelenése elől. A fejlesztők elárulták, hogy már a hibakeresés, és finomhangolás utolsó fázisában vannak, így garantált az októberi megjelenés.

http://www.gametrailers.com/remote_wrap.php?mid=53841
Kiszivárgott a Wolfenstein

Az id software legújabb játéka, a Wolfenstein augusztus 18-án jelenik meg, de a héten fekete felhők árnyékolták be a cég, illetve a játékot kiadó Activision örömét. Eddig ismeretlen személyek közzé tették a világháborús játék fejlesztői célokra használt, játszható változatát. A kizárólag többjátékos módot tartalmazó, vélhetően jó pár hónapos verzió pillanatok alatt elterjedt az interneten, a rajongók rögtön számtalan képet és videót tettek közzé, melyek alapján a játékosok lesújtó képet alkothattak a játékról. A kipróbálható változat alapján a játék kifejezetten csúnyának tűnik, és számtalan olyan funkciót, lehetőséget nem tartalmaz, amit a gamerek már elvárnak egy-egy játéktól. A kiadó gyorsan reagált, nyomozni kezdett a tesztverziót kiszivárogatók után. A játék hivatalos fórumából kitiltják azokat, akik a hozzászólásuk alapján letöltötték a verziót, melyről egyébként közölték, valóban a fejlesztés korábbi szakaszában készült, és nem tükrözi a játék jelenlegi állapotát.

"Árleszállításon vásároltál" - heti játékakciók

A nyári uborkaszezon a héten sem ért véget, az új játékok megjelenésére még két hetet kell várakozni. Addig érdemes szétnézni a Steamen, a The Witcher - cenzúrázatlan, minden felnőtt tartalmat magában foglaló - rendezői változata nagyjából 5700 forintért, a Trackmania sorozat utolsó, Forever című része körülbelül 4000 forintért vásárolható meg a hétvégén.

http://www.youtube.com/v/gX0jxT03x3U&hl=en&fs=1&
Ijesztő jövőben játszódik a Zeno Clash

A független feljesztésű játékokból állított össze egy egészen jó válogatást a Direct2Drive. A csomagban a remek Cogs puzzlejáték- amit pár hete egy másik akcióval kapcsolatban már ajánlottunk - mellett megtalálható a Zeno Clash punk verekedős cím, a mesék felnőttes átértelmezését ígérő művészjáték, a The Path és a toronyvédő játékok egyik remek példánya a Defense Grid. A taktikázást kedvelők pedig a Democracy 2 szimulátorral tölthetik el az idejüket, ha beruháznak az indie csomagba. Az öt játék együttes ára 3600 forintnak megfelelő font, ami akár akkor is megéri, ha csak egy-két cím tetszik a gyűjteményből.