Vágólapra másolva!
Digitális fotóból is lehet csinos fotókönyvet készíteni: a nyomdai szolgáltatásoknak hála ma már a könyvesboltban kapható fotóalbumokat megszégyenítő minőségű képeskönyveket rakhatunk össze saját képeinkből. A letölthető albumszerkesztőkkel pár óra alatt remek karácsonyi ajándékot lehet készíteni a nagyinak, vagy polcra rakható emlékkönyv is készülhet a szép pillanatokból.
Vágólapra másolva!

A digitális fényképezőgépek elterjedése részben véget vetett a papíros fotóalbumok korának is. A nyaralásonként készülő négy-ötszáz képet kiválogatni is elég munka, az ismerősöknek pedig többnyire meg lehet mutogatni online képgalériában, vagy videóvá alakított diavetítéssel is a jobb felvételeket. Az otthoni fotónyomtatás pedig a többség számára nem túl vonzó megoldás, bármennyire próbálják is azt kényelmessé tenni a gyártók.

A szakadék szerencsére áthidalható: az online galériákba feltöltött fotók arra is alkalmasak, hogy a különböző szolgáltatók fotókönyv szerkesztőjébe töltsük be őket. A digitális nyomdákban pár nap alatt elkészített album pedig amellett, hogy remek biztonsági mentés, jó ajándék is lehet az internetcímek helyett a könyvben hívő rokonoknak. Összeszedtük, kitől lehet megrendelni a tökéletes esküvői albumot, vagy a nagyinak szánt, unokákkal teli kötetet.

Tucatnyi hálózatot szolgál ki a Cewe

A legtöbb feladatot hajlandó megcsinálni a felhasználó helyett a több bolt által használt Cewe fotókönyvszerkesztő szoftvere. Az alig száz megabájtot elfoglaló program automatikusan lapokra igazítja a fotóinkat, elrendezi őket, sőt még arról is szól, ha túl kevés képet tartalmaz a nyomtatni kívánt galériánk, és emiatt üres oldalak maradtak a könyvben.

Forrás: [origo]
Kényelmes, csinos és tucatnyi szolgáltató használja a Cewe szoftvert

A fotókönyv elkészítése a fényképek importálásával kezdődik. A Cewe szoftver meglepően gondos a fotók betöltésekor: észleli a képeken végzett utómunkát, javításokat, és ilyenkor nem is erőlteti az átala elvégzett utólagos korrekciót. A fényképek szerkesztéséhez, válogatásához nem értő felhasználó úgy is végigkattingathatja varázslót, hogy mindent az automatizmusra hagy. A rendszer ki tudja választani az azonos témáról készült képek közül a jobbakat élesség, megvilágítás szerint. Ha az album méretéhez képest túl sok fotót akarnak kinyomtatni, akkor még a nagyon hasonló felvételeket is ki tudja rostálni magától.

Forrás: [origo]
A fotoszerkesztővel megigazított képeket is felismeri a program

A szoftver a fotókönyv mellett posztert, vászonképet, naptárat, fényképpel díszített bögrét, plüssmackót, és pólót is tud tervezni. A Cewe nagy előnye, hogy több szolgáltató is használja a szoftverüket: az Auchantól a Penny Marketig több mint egy tucat cégnél lehet ezzel a klienssel összerakni az albumunkat. A sok szolgáltató pedig több száz átvételi pontot jelent.

A legolcsóbb kemény borítóval rendelkező fotókönyv a hétezer forintba kerülő 21*21 centiméteres album. A legnagyobb kivitel pedig a 42*30 centiméteres XXL-es méretű album, ennek azonban már az induló ára is borsos: 24 ezer forintba kerül a 26 oldalas verzió.

Macerás a szabadság

Két verzióban is le lehet tölteni az Online Foto albumszerkesztőjét. Az Express verzió főleg automatizmusokkal dolgozik, és azoknak ideális, akik nem tudnak vagy nem szeretnek túl sokat állítgatni a fotókönyv elrendezésén. A másik, Krafter nevű szoftvert viszont azoknak szánták, akik mindent maguk állítgatnának és hosszasan kísérleteznének azzal, hogy melyik fotó melyik oldalon érvényesülne a legjobban.

Forrás: [origo]
Menük helyett ikonokkal van tele az OnlineFoto egyszerűbb kliense

Akármelyik programot töltjük le, mindkettő alkalmas arra, hogy az előre kiválasztott méretű fotókönyvbe - aminek árát egyből ki is jelzi a szoftver - illesszük képeinket, a megfelelő méretűre kicsinyítsük vagy nagyítsuk azokat, illetve az elrendezés izgalmasabbá tétele miatt esetleg elforgassuk őket. A szoftver rendelkezik egy kezdetleges képerkesztővel, ami a színegyensúlyt teheti rendbe, illetve kereteket és szabadon felhasználható grafikákat is használhatunk. A programok felhasználói felülete nem annyira letisztult, mint a korábban tárgyalt konkurenciáé, azonban az egyértelmű ikonoknak köszönhetően el lehet igazodni bennük.

A szolgáltatás nagy előnye, hogy akár húsz oldalas fotókönyvet is tudnak nyomtatni, nem kötelező a CEWE huszonhat oldalas világában gondolkodni. Ráadásul a rendelkezésre álló kép- és könyvméretek száma is jóval nagyobb. A nyomdai rugalmasságért cserébe viszont kevéssé kényelmes, angol-magyar kevert nyelven beszélő albumszerkesztővel kell beérniük az OnlineFoto felhasználóinak.

Forrás: [origo]
Nem vonzó, de mindent enged állítani a Krafter

Az OnlineFoto háromfajta albumot tud gyártani: kemény kötésűt, képpel díszített kemény kötésűt, és puhaborítósat. A legolcsóbb keményborítós, tíz lapból álló, 15*10 centiméteres képekkel teli album 5990 forintba kerül, a legdrágább pedig a 30*30 centiméteres, kinyitva külön kisasztalt igénylő könyv, amiből 15 ezer forintba kerül a tízlapos kiadás. Közép-Magyarországon a fotókönyvet személyesen is át lehet venni, a fővárostól távolodva azonban egyre kevesebb helyen vannak a cégnek partnerei. Aki Miskolcon vagy Kőszegen rendelne albumot, az jobban jár a jóval több szolgáltatónál elérhető Cewe rendszerével.

Nem beszél magyarul a Libri

Képzeletbeli szoftverszépségversenyünkön utolsó helyet szerzett a Libri könyváruház programja. Hátránya, hogy a program kizárólag angolul kommunikál a felhasználóval, és az erőforrásoktól teljesen függetlenül bármely gépen nagyon lassan fut. Az album létrehozására szolgáló varázsló az összes fontos lépésen végig tudja vezetni a felhasználót, így a kézimunka akár teljesen ki is maradhat az albumgyártásból. Igazán kár, hogy a szoftvernek ez a része sem tud magyarul. Ha a sebességtől eltekintünk, ez a szoftver is tud mindent, amire szükség lehet a szerkesztés közben. Tucatnyi alkalomhoz kapcsolódó mintát - például esküvő, nyaralás, gyerekfotók - tartalmaz, lehetővé teszi a képek korrekcióját, egyedül a vicces keretek hiányoztak belőle.

Forrás: [origo]
Lassú és csak idegen nyelven beszél a Libri fotókönyvszerkesztője

A Libri szolgáltatásának mégis van két fontos előnye. Az egyik, hogy a fotókönyvet rendelők ugyanúgy részt vesznek a szolgáltató törzsvásárlói rendszerében, mintha könyvet vásárolnának. Aki tehát gyakori ügyfél a Libri boltjaiban, az jelentős megtakarításokkal készíthet magának albumot. A másik pedig, hogy a cégnek van üzlete szinte minden vidéki városban, és kipróbált kiszállítói hálózattal is rendelkezik.

A Librinél a papírboltból megszokott A4-es és A5-ös méret mellett 21*21 centiméteres, illetve 29*29 centiméteres óriáskönyvet is lehet vásárolni. A legkisebb 24 oldalas fotókönyv ára hatezer forint, a legdrágább óriásalbum ára pedig 15 ezer forintról indul.

Másfél óra alatt bárki készíthet albumot

A vizsgálatunkban szereplő összes fotókönyvszerkesztő alkalmas arra, hogy egy-két óra munkával nyomtatható albumot készítsünk a kedvenc fotókból. A legjobban használhatónak a tucatnyi üzlet által használt Cewe programot találtuk, de a másik két szoftvert is gyorsan meg lehet szokni. A fotókönyv szerkesztésébe akkor szabad csak belevágni, ha legalább 5-6 ezer forintot szánunk a kötetre: ennél olcsóbban csak a puha borítós füzetek érhetőek el.