Bármin elindul majd az új Windows

Vágólapra másolva!
A Windows 7 utódját már eleve úgy fejlesztik, hogy hagyományos laptopok, asztali PC-k mellett a speciális chipeket használó mobileszközökön is alapból futtatható legyen.
Vágólapra másolva!

Az új operációs rendszert Steve Ballmer, a Microsoft elnök-vezérigazgatója mutatta be a Las Vegas-i CES technológiai expó megnyitóján. Ballmer az eseményen meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott a Windows 7 fejlesztés alatt álló utódjáról, amelynek még a neve sem ismert, bár a sajtóhírekben Windows 8 néven szoktak hivatkozni rá.

A megnyitón az új Windows olyan berendezéseken futott, amelyeket nem a laptopokból és asztali PC-kből ismert, AMD vagy Intel gyártmányú processzorok, hanem a mobileszközökben - így például az iPadben vagy az androidos táblagépek zömében - széles körben alkalmazott ARM lapkák hajtottak meg. A korábbi Windowsokat nem lehetett ilyen kütyükön futtatni, pontosabban csak a szoftvercég mobil operációs rendszere állt rendelkezésre ezekhez, a "teljes", otthoni és munkahelyi PC-kről ismert változat nem.

Szinte bármin futni fog az új Windows

Az ARM lapkái azért alkalmasak a mobil eszközökben való hasnzálatra, mert kimondottan alacsony fogyasztással rendelkeznek. Azzal, hogy a Microsoft a Windowst elérhetővé teszi a laptopon és az asztali PC-n kívül egyéb ketyerékre is, megszünteti a hordozható eszközök korlátait - nyilatkozta a bemutatón Steven Sinofsky, a cég operációs rendszerét fejlesztő részlegének vezetője.

Forrás: [origo]
Steve Ballmer bemutatja az új Windowst

A cég nemrég megjelent, okostelefonokra szánt Windows Phone 7 szoftvere ugyancsak fut ARM lapkákat használó eszközökön, Sinofsky elmondása szerint a mobiltelefon méretű eszközöke továbbra is ennek használatát ajánlják. Az új, ARM-kompatibilis "teljes" Windowst nagyobb méretű kütyükre, így például netbookokra, táblagépekre szánja a vállalat.

Már 2012-ben megérkezhet

Egyelőre nem közölte a Microsoft azt, hogy az új, univerzálisan futtatható Windows mikor jelenik meg, az informatikai szaksajtó várakozásai szerint leghamarabb 2012-ben várható a bevezetése. A CES-en a jelenleg 7-es Windowst használó táblagépeket is bemutattak, ezek az Intel és az AMD kis fogyasztású lapkáit használják. Noha a Windows legutoljára megjelent kiadása is támogatja például az érintőképernyőket, ezt a rendszert nem lehet olyan kényelmesen használni, mint mondjuk az Apple iPad szoftverét.