A számítógép kvízben is legyőzte az embert

Ken Jennings és Brad Rutter Jeopardy! bajnokok, középen Watson az IBM szuperkompjutere
Vágólapra másolva!
A Jeopardy! nevű játék első adása után hatalmas fölénnyel vezet az emberi játékosokkal szemben Watson, az IBM intelligens szuperszámítógépe.
Vágólapra másolva!

Az első adás után egyelőre a számítógép áll nyerésre az amerikai Jeopardy! névre hallgató kvízshow-ban. A játék célja, hogy a játékosok megtalálják a helyes kérdést, amelyhez válaszok formájában kapnak segítségeket.

A gép, amely mellesleg az IBM alapítója után a Watson nevet kapta, két egykori győztessel mérte össze erejét. Ken Jennings, aki 74 egymás utáni győzelemmel igazi rekordernek számít és Brad Rutter azonban ketten együtt sem tudtak annyi pénzt összehozni, mint ellenfelük.

A műsor következő adása ma kerül sugárzásra, és ugyan az adás felvételről megy, sikerült olyan nagy titoktartás mellett dolgozniuk, hogy a végső győztes személye nem szivárgott ki. A tét nem kicsi: a játék végső győztese egymillió dollárral a zsebében távozik.

Forrás: AFP/Ben Hider