Az Outlookban, az Xboxon és a Facebookon is lesz Skype

Skype, internet
Vágólapra másolva!
A Microsoft történetének legnagyobb felvásárlását hajtotta végre, amikor 8,5 milliárd dollárt fizetett a Skype-ért, amely egyelőre veszteséges. A Skype ezzel új platformokra jut el, és a Facebookon robbanthat majd nagyot.
Vágólapra másolva!

Az nem kérdés, hogy a Microsoft előtt új lehetőségek nyíltak meg a Skype felvásárlásával, de az új szerzemény igen sokba került. A 8,5 milliárd dolláros vételár azt jelenti, hogy a redmondi szoftvercég körülbelül 1000 dollárt fizetett minden egyes Skype-előfizetőért, akik átlagosan csupán 30 dolláros bevételt hoznak a konyhára - kalkulál az Ars Technica informatikai portál elemzője.

A Skype-nak ugyanis 124 millió aktív felhasználója van minden egyes hónapban, amelyek közül 20-30 millió online egyszerre. A szolgáltató pedig hiába jelentett legutóbb 860 millió dolláros bevételt, és 264 millió dolláros működési eredményt, összességében még mindig 7 millió dolláros vesztesége volt az elmúlt egy évben, és 686 millió dolláros hosszú távú tartozása van.

A Microsoftnak ráadásul már van két hasonló szolgáltatása. Az egyik a Live Messenger, korábbi nevén MSN Messenger, amely felhasználói számban felül is múlja a Skype-ot, mivel 330 millió aktív felhasználója van, legalább 40 millióval, akik egyidejűleg be vannak jelentkezve. A másik a vállalati felhasználóknak kifejlesztett Lync, korábban Office Communication Server.

Om Malik, az egyik legbefolyásosabb technológiai elemző viszont úgy véli, a Skype felvásárlása szinte elkerülhetetlen volt, mégpedig azért, mert a Microsoft is lépéskényszerben van a mobilos VoIP-kommunikáció terén. A szoftvercégnek ugyanis égető szüksége volt valami olyan megoldásra, amellyel vonzóvá teheti az általa elindított új okostelefon-platformot, a Windows Phone 7-et - és a majdan azzal érkező új Nokiákat. A Google ugyanis már készen áll a saját Voice nevű VoIP-telefonjával, az Apple-nek pedig ott a Facetime.

Forrás: AFP
Steve Ballmer a Microsoft, Tony Bates a Skype részéről jelenti be a felvásárlást

Ugyan az Ars Technica szerint az ingyenes hívásokat is lehetővé tévő Skype véres rogy a mobilszolgáltatók szemében, Malik szerint a legtöbb távközlési cég kész kooperálni vele, főleg, ha elindulnak a legújabb, szupergyors LTE mobilnet-szolgáltatások.

A Skype felvásárlás után kiadott közleménye szerint a szoftver emellett hamarosan megjelenik Xboxon, az Outlookban, és várhatóan a Lyncbe is integrálják majd valamilyen formában, de az igazi lökést a Facebookon való megjelenés adhatja majd neki - hiszen a mobilosok inkább áldoznak az adatforgalomra, ha ingyen beszélhetnek egymással Skype-on. Főleg, ha ezzel valamilyen helyi wifin meg lehet úszni a drága roamingdíjakat.

Malik szerint Facebook és az immár microsoftos Skype-menedzsment közötti megállapodást hamarosan bejelentik, ami azt jelenti, hogy a Facebook chat teljes értékű hang- és videotelefon-szolgáltatást kap majd. A szorosabb együttműködés alapja, hogy a Microsoft komoly befektetője a közösségi oldalnak, és a Skype 5.0-ba már bekerült az a funkció, hogy a Skype-fiókkal is rendelkező facebookos ismerősöket a Facebook-azonosítójuk alapján is ismeri. Ha a Facebook önerőből akarta volna megvalósítani mindazt, amit a Skype tud, az túl sokba került volna neki.

Az internetes telefonszolgáltató eladására Malik értesülései szerint azért került sor, mert a Skype befektetői türelmetlenkedtek: nem akarták kivárni a cég tőzsdére vitelét, és az nem vált elég gyorsan nyereségessé. Az ügyleten most a legtöbbet ők nyertek. Az Ebay online aukciósház, amely még mindig 30 százalékos tulajdonosa a VoIP-szolgáltatónak, 2,55 milliárd dollárt tehet zsebre a Microsofttól, a két alapító, Niklas Zennström és Janus Friss 1,19 milliárd dolláron osztozik, végül a Silver Lake, az Andreessen Horowitz befektetőház és a kanadai nyugdíjalap pedig, amelyek a cég 56 százalékát birtokolták, 4,76 milliárd dollárhoz jutnak.

Az Ebay 2006-ban 3,1 millárd dollárt költött a Skype felvásárlására, és 2009 szeptemberében először 65 százalékát adta el az említett befektetőknek - akkor összesen 1,19 milliárd dollárért, tehát a mostani 2,55 millió dollárral kiegészítve már a pénzénél van, miközben a Silver Lake-nek és társainak jókora nyereséget hozott az üzlet. Az pedig, hogy milyen sikeres lesz a Skype új platformokra való integrálása, már csak a Microsoft új szerzeményének létrehozott üzletágán múlik. A szoftvercég mindenesetre megnyugtatta a felhasználókat, hogy a szoftver ettől még Androidon és iPhone-on is megmarad.