Kepes májusban már az RTL Klubon látható

Vágólapra másolva!
Május 13-tól minden hétköznap éjjel látható az RTL klubon Kepes András Könyvjelző című új műsora, mely fiatal írókat mutat be.
Vágólapra másolva!

Kepes András, aki pont egy éve, tavaly májusban jelentette be, hogy felhagy a televíziózással - miután a közszolgálati televíziónál megszüntették Oázis című beszélgetős riportműsorát - , május közepétől újra látható lesz a képernyőn. A közkedvelt tévés ezúttal a kereskedelmi RTL Klubbal kötött szerződést, mely szerint fiatal írókat bemutató Könyvjelző című húszperces részekből álló húszrészes sorozata május 13-tól minden éjszaka, éjfél előtt adásba kerülhet.

Kepes, aki korábban már tett egy kísérletet a kereskedelmi csatornákkal - a tv2 indulásakor beszélgetős műsort vezetett több-kevesebb sikerrel - leginkább a közszolgálati televízió képernyőjén volt látható. Legsikeresebb műsorai a Desszert és az Oázis voltak.

A műsorvezető irodalomhoz való vonzódását a Park Kiadónál tavaly megjelent szintén Könyvjelző című antológiája is hirdette, melyben kedvenc magyar novelláit gyűjtötte össze.

Az új televíziós sorozat húsz részből áll majd - húsz írót mutat be - és az ünnepi könyvhétig tart.

Ajánlat:
Kepes András oldala

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!