A filmszemle egyik leglelkesítőbb alkotása a főiskolás Tolnai Szabolcs első filmje. Bár a hetven perces fekete-fehér játékfilmet tanárai nem fogadták el diplomamunkának, csak szemeszterzáró vizsgaműnek, a közönség feltehetőleg kevésbé szőrösszívű a vajdasági fiatalemberrel. Már csak azért is, mert a szemcsés, szürke, koszos mozgóképpel egy kis délvidéki nyarat csempészett ebbe a rosszkedvű télbe.
A film főhőse öt évet húzott le Budapesten, és éppen most érkezett haza Szerbiába. Összefut egy régi haverjával, akit megkér, hogy segítsen neki egy film elkészítésében. Az ötven fokos hőségben otthon hagyják a kamerát, viszont magukkal viszik a fénymérőt és Gombóczot a tacskót. A rükvercképtelen minibusszal helyszíneket és arcokat keresnek. A tanya melletti pusztában bumerángoznak, Lajkó Félixnél kávét főznek, fürdenek egy kútnál, ahol a helyi erők megpróbálnak rájuk sózni egy ötvenéves orosz terepjárót, és számos hasonló kaliberű akcióban vesznek részt. Az útjukat bemutató road-movie segít minket a vajdasági élettempó átélésében, és megismertet számos jellegzetes és szeretnivaló helyi arccal.
A helyenként a szomszéd gyerekek vakációjáról szóló szuper-8-as filmeket idéző alkotás nem esik szét, van eleje, közepe, vége, és egyáltalán; az egész napos szemlézés után sem tudjuk otthagyni, bármilyen lassan is bonyolódik a cselekmény. Ez talán annak is köszönhető, hogy Tolnai Szabolcs olyan amatőrökkel dolgozott, akik a valós életben is nagyformátumú figurák. A teljesen spontánnak tűnő végeredmény ellenére fix, sokszor elpróbált forgatókönyvvel dolgozott, amibe azt is belekalkulálta, hogy az általa válogatott szereplők hozzák a formájukat.
Hozták is. Most már csak a zsűrinek illene bizonyítani, hogy nem kötik a konvenciók, elvárások, szakmai érdekcsoportok, és csak az alkotások zsenialitása számít a díjak odaítélésekor.