Füttykoncert és tapsvihar - a 30. Magyar Filmszemle díjkiosztó ünnepsége

Az idei filmszemle díjkiosztó ünnepsége nem a szokásos unalmas, ünnepélyes protokoll szerint zajlott. A játékfilmes zsűri döntését ismertető Schlett István politológust több ízben füttykoncerttel reagálta le a Corvin Budapest Filmpalota Korda Sándor termében összegyűlt – filmesekből és a sajtó képviselőiből - közönség. A díjátadás után a Corvin aulájában is általános beszédtéma volt a zsűri döntésképtelensége.

A játékfilmes zsűri elnöke az eredmények ismertetése előtt arról beszélt, hogy a Filmszemle mekkora ünnepe a magyar filmnek, de idén különösen, hiszen rengeteg "jó minőségű" magyar filmet láthattak a szemlézők. Schlett az értékelés előtti utolsó mondatával radikálisan fordított az addigi pozitív hangvételen: "Jobb forgatókönyvekre, nagyobb műgondra lett volna szükség, és nem ártott volna mélyebb koncentráció." A zsűri elnöke ezek után elmondta: a zsűri saját mércéje – szubjektív szempontjai – alapján ítélt, nem voltak tekintettel sem profit szempontokra, sem a közönség reakcióira.

Nem osztottak ki fődíjat. Ebben azonban nem minőségi szempontok játszottak szerepek, hanem az, hogy nem akarták halmozni a díjakat. A megdöbbent és az indokláson felháborodott közönség nevetése mellett Schlett István nehezen érthető fejtegetésbe bocsátkozott az egyes alkotókról, akik esetleg nem kaptak volna külön elismerést, ha az egész csapatot díjazzák. Amikor arról beszélt, hogy nem adták ki a legjobb kisjátékfilmnek járó díjat – ismét nem minőségi szempontok miatt, hanem mert nehéz volt dönteni a sok jó produkció között -, füttykoncert tört ki a közönség soraiban, néhányan pedig tapsolni kezdtek, bár az nem derült ki, hogy ez a fütyülők vagy a zsűri melletti állásfoglalás volt-e.

Mivel az előző évekhez képest egyik produkció sem hozott igazi meglepetést, a zsűri az elsőfilmesek kategóriájában sem adott ki díjakat. A bejelentést a záróünnepség közönsége ismét füttykoncertel "jutalmazta".

Jancsó Miklós felháborodva hagyta el a termet, de nem ő volt az egyetlen aki igazságtalannak tartotta a zsűri döntését. A legjobb férfi színész díját Andorai Péterrel megosztva kapó Eperjes Károly - szomorú, de indulatos arccal - köszönő szavak helyett arról beszélt, hogy ő annak is tudott volna örülni, ha más kapja ezt a díjat, hiszen nem ez volt az utolsó filmszemle, majd hozzátette: szörnyű, "hogy a nemzeti filmhez ne szeretettel, hanem félelemmel viszonyuljon a zsűri. Ezen el kéne gondolkozni." Megnyilvánulását általános ováció fogadta, a moderátor pedig csípősen megjegyezte, hogy "akinek itt állnia kell a saratn az Schlett István". Schlett István pedig rezzenéstelen arccal állta.

Enyedi Ildikó, aki a legjobb rendezőnek járó díjat kapta a Simon Mágusért, rövid köszönőbeszédével visszafordította a díjkiosztás hangulatát a közös öröm és ünneplés irányába. Arról beszélt, hogy milyen sok jó filmet látott a szemlén, és mivel a többi alkotóval párhuzamosan dolgozott, tudja milyen óriási – főleg anyagi – nehézségekkel kellett megküzdjenek, hogy elkészülhessenek a filmek. Majd felmutatta a díjat: "Vegyük úgy, hogy ezt mindannyian kaptuk, jó?"

Mint az a díjkiosztó végén a teremből kifelé igyekvő emberek beszélgetéseiből kiderült, sokan nem azt tartották borzalmasnak, hogy a zsűri nem talált a díjakra méltó filmeket, hanem, hogy ezt a kemény döntést Schlett nem merte keményen képviselni. (Néhány jelllemző megjegyzés: "Ha az olimpián senki sem úszik olimpiai csúcsot, akkor nincs győztes?", "Milyen zsűri az, amelyik nem tud dönteni?") Egy jelentős filmkritikus tragikusnak tartotta, hogy elmaradt az elsőfilmesek elismerése: "Abban a nehéz helyzetben, amiben ma Magyarországon a fiatal filmesek vannak, nem lehet ilyet csinálni. Ki kellett volna adni a díjat, bármilyen rosszak is ezek a filmek."

Az előtérben óriási tömeg gyűlt össze, hiszen a Corvin összes termében a Szemle győztes filmjeinek vetítése kezdődött este nyolc órakor, ezúttal már nem csak a sajtó és a szakma képviselőinek, hanem azoknak is, akiknek a filmek készültek: a közönségnek.

A sajtó és a szakma megkönnyebbült képviselői a későbbiekben az Iparművészeti Múzeumban tartott gálán jutalmazták magukat, legalább olyan lelkesen tülekedve a büféasztaloknál a húsroládokért, mint korábban a vetítőtermekbe való bejutásért.