Duna Menti Folklórfesztivál és nemzetközi konferencia júliusban<br/>

Vágólapra másolva!
Az autentikus néptánc, népzene és kézművesség bemutatására hivatott Duna Menti Folklórfesztivált immár 13. alkalommal rendezik meg július 13-18. között Kalocsán, Szekszárdon és Baján. A háromévente megrendezésre kerülő fesztiválon idén 27 együttes - köztük 15 külföldi - vesz részt .
Vágólapra másolva!

A hagyományörző seregszemlére érkeznek előadók Ausztriából, Bulgáriából, Cseh-, Lengyel- és Oroszországból, Litvániából és Portugáliából. Különleges élményt igér a Metegu japán performance csoport vendégszereplése.

A három fesztiválvárosban zajló események mellett Bács-Kiskun megyei és Tolna megyei kisebb falvak is bekapcsolódnak a hagyományörző produkciókat felvonultató programsorozatba. A kapcsolódó programok egyik csemegéjének számít a Decsen rendezendő Sárközi lakodalmas, amely valódi esküvő lesz!

A rendezvénysorozattal közel egy időben, július 12-18. között "A folklór hitelesség: Kié a hagyomány?" címmel mintegy 40 népzene- és néptánckutató, valamint etnológus részvételével tartanak nemzetközi konferenciát Szekszárdon.

(MTI)

Ajánló:

A Duna Menti Folklórfesztivál bemutatása