"Búcsú az 1900-as évektől" a Zeneakadémián <br/>

Vágólapra másolva!
Kocsis Zoltán, az Amadinda Ütőegyüttes, a Budapesti Vonósok és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lép fel a "Búcsú az 1900-as évektől" című újévi koncerten, január elsején este a Zeneakadémián.
Vágólapra másolva!

A hangverseny első részében Haydn Búcsú szimfóniája hangzik el a Budapesti Vonósok tolmácsolásában. Az Amadinda Ütőegyüttes előadásában hallgathatja meg a közönség Debussy Babaszerenádját, valamint Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraciklusának három tételét is.

Az est második felében lép a pódiumra Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. A programjukban szerepel többek között Beethoven István király nyitánya, Brahms: Három magyar tánca, Strauss Éljen a magyar! című gyorspolkája, Lehár: Arany-ezüst keringője és Berlioztól a Faust elkárhozása.

(MTI)

Ajánló:

Információk a legismertebb szólistákról, zenekarokról.