Európai zarándokút Bach kantátáival<br/>

Vágólapra másolva!
Bach halálának 250. évfordulója 2000-re esik. Ebből az alkalomból a világhírű brit karnagy, Sir John Eliot Gardiner európai zarándokutat szervezett, amelynek során két zenekarával előadják és lemezre veszik a barokk zeneszerző összes fennmaradt kantátáját.
Vágólapra másolva!

1999. karácsony napján kezdődött Weimarban és 2000. decemberében ér véget Párizsban az a különleges vállalkozás, amelynek célja, hogy egy "képzeletbeli utazás" keretében, Berlintől Strasbourgig Európa több mint ötven templomát és szent helyét végigjárva előadják Johann Sebastian Bach összes kantátáját. A zeneszerző halálának 250. évfordulója alkalmából egész éven át zajló "Bach-kantáta zarándoklat" ötlete Sir John Eliot Gardiner világhírű brit karnagytól származik, aki az eseménysorozattal Bach munkásságának kevéssé ismert felére, a templomi kantátáira szeretné irányítani a figyelmet. Bach 1723-tól kezdve öt éven át minden vasárnapra és böjtnapra komponált egy kantátát a lipcsei templom számára. A művek egyharmada elveszett, a fennmaradt kantáták közül is csak néhányat ismernek vagy játszanak a klasszikus zenészek.

Gardiner két általa alapított zenekara, a Monteverdi Kórussal és az Angol Barokk Szólisták a helyszíneken nemcsak előadják, de lemezre is veszik a kantátákat. A "zarándoklat" csúcspontjának a Bach halála napján, július 28-án a skóciai Iona szigetének apátságában rendezendő koncert ígérkezik. Az utolsó európai hangversenynek Párizs ad otthont, a "világ legnagyobb barokkzenei projektje" azonban New Yorkban ér véget. A nagyszabású vállalkozás fővédnöke a walesi herceg, a több millió fontra rúgó költségeket adományokból, valamint a Bach-kantáta koncertekből készülő CD-lemezek eladásából fedezik.

Ajánló:

Kimerítő linkgyűjtemény