Zenei csemegék a 20. Budapesti Tavaszi Fesztiválon <br/>

Vágólapra másolva!
A hangversenytermek számos ünnepelt együttese, valamint szólistája koncertezik a huszadik születésnapjához érkezett Budapesti Tavaszi Fesztiválon március 17. és április 3. között.
Vágólapra másolva!

Az "Állam születik" összefoglaló címet kapott művészeti seregszemle nyitó napján koncertezik a Nemzetközi Ifjúsági Ének- és Zenekar. Műsorukban Beethoven IX. szimfóniája, valamint Kodály Psalmus Hungaricusa csendül fel a Budapest Kongresszusi Központban.

A Nemzeti Filharmonikusok március 19-i műsorán Luciano Berio Szimfóniája, valamint Eötvös Péter Atlantisz című műve szerepel a világhírű magyar komponista vezényletével. A közreműködők között lesz például Fábián Márta cimbalomművész, az Amadinda Ütőegyüttes és Dés László szoprán szaxofonon. A Pesti Vigadóban a közönség Pinchas Zuckerman izraeli hegedűművész és Marc Neikrug pianista kamaraestjét élvezheti ugyanaznap. A koncerten Mozart és Brahms darabok csendülnek fel.

Ligeti György estjének a Zeneakadémia ad otthont március 20-án. A zeneszerző művei közül elhangzik a Hommage á Hilding Rosenberg, az Andante és allegro, a Ballada és tánc két hegedűre, az I., a II. vonósnégyes, valamint a Kürt-trió. A darabokat a Keller Quartet, Marie Luise Neunecker kürt-, valamint Nagy Péter zongoraművész tolmácsolásában hallhatja a közönség.

Sebők György zongoraművész emlékére rendeznek kamaraestet március 22-én a Zeneakadémián, Borisz Pergamenscsikov gordonkás és Krausz Adrienne zongoraművész közreműködésével. A Pesti Vigadóban aznap a Dán Rádió Kamarazenekara lép pódiumra Fischer Ádám vezényletével.

Az I Fagiolini Énekegyüttes műsorát a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők március 26-án, egy nappal később a Jerusalem Lyric Trio klasszikus, valamint Izraelben élő magyar szerzők műveiből összeállított kamaraestjét tartják a Magyar Rádió Márványtermében.

A Bartók Vonósnégyes névadója vonósnégyeseivel lép pódiumra március 30-án és 31-én az Akadémia székházának dísztermében. A fesztivál utolsó napján - április 3-án - a BBC Szimfonikus Zenekarának a hangversenye tetőzi be a rendkívül gazdag zenei kínálatot a Zeneakadémián, Sir Andrew Davis vezényletével. A programban Turnage Silent Cities, Berg Hegedűversenye, Bartók Concertója szerepel, Leonidas Kavakos hegedűművész közreműködésével.

A Musica Sacra rendezvényeit gazdagítja a Cantus Corvinus Énekegyüttes Mátyás templomi hangversenye, Johann Sebastian Bach halálának 250. évfordulója tiszteletére.

Az operaműfajban szintén szerepelnek ősbemutatók a kínálatban. Orbán György Pikkó herczeg című művének premierjét március 30-án, a Várszínházban tartják. Az első magyar opera, a Pikkó Herczeg és Jutka Perzsi 1793-ban született. A mű többszöri nagy sikerű felújítása után a kottája, s így teljes zenei anyaga elveszett. A Budapesti Kamaraopera vezetője kérte fel Orbán Györgyöt a mű újrakomponálására.

Az idei operettfesztiválnak a Madách Színház lesz a helyszíne, amely magyarországi bemutatóval veszi kezdetét. Elsőként Nico Dostal-Hermann Hermecke Magyar menyegzője kerül színre a Művészház Kft. és a Békés megyei Jókai Színház produkciójában. A fesztiválon Zerkovitz Béla Csókos asszony, Ábrahám Pál Viktória és a Bál a Savoyban, illetőleg Eisemann Mihály XIV. René című művét láthatja-hallhatja a közönség. Az idei újdonság A magyar operett történetét "elmesélő" gála.

A dzsesszmuzsika kedvelőinek - A Tétény-Promontor Kulturális Napok keretében - különleges programot kínál a Leaders fellépése március 22-én. A dzsessz-zenekarvezetők koncertjén együtt muzsikál Pege Aladár, Tomsits Rudolf, Kőszegi Imre és Babos Gyula.

(MTI)

Ajánló:

Részletes programkalauz.