Kamera Hungária Szegeden

Kamera Hungária 2001 címmel december 13-án televíziós műsorfesztivál kezdődik Szegeden.

A harmadik alkalommal megrendezendő seregszemlét a Televíziós Műsorok Fesztiválja és az Országos Rádió és Televízió Testülete szervezi, s vasárnapig tart.

A fesztiválra 15 versenykategóriában összesen 383 művel neveztek be alkotók és szerkesztőségek, a produkciók együttesen mintegy 224 óra műsoridőt tesznek ki.

Az alkotások a fővárosból, a helyi televíziós alkotóműhelyekből, valamint határon túli szerkesztőségekből érkeztek. Közülük 187 produkció - összesen 115 órányi műsoridő - jutott tovább, ezek szerepelnek a szegedi fesztiválon a Belvárosi Miniplex Moziban.

A zsűri 15 kategóriadíjat, valamint 3 alkotói díjat ítél oda, a közönségszavazatok alapján pedig egy produkció és egy televíziós sztár részesül elismerésben. Az ünnepélyes díjkiosztóra a Szegedi Nemzeti Színházban vasárnap kerül sor, az gálaest rendezője Alföldi Róbert. A fesztivál hagyományaihoz híven szakmai fórumokat, közönségtalálkozókat is szerveznek a rendezők.

Filmpremier is lesz a belvárosi moziban: Bacsó Péter új alkotását, a Hamvadó cigarettavég című játékfilmet a fesztivál nyitó napján, december 13-án mutatják be.

Korábban:

Kamera Hungária harmadszor

Kamera Hungária 2001 - pályázat