Háromrészes, a moziban bemutatandónál tizenöt perccel hosszabb tévéfilm is készül a Hídember című alkotásból. A Széchenyi Istvánról szóló műhöz Másik János egyórás szimfonikus zenedarabot komponált.

Jelenleg a Hídember stábja zajokat, zörejeket szinkronizál egy németországi stúdióban - tudta meg a Magyar Hírlap. Hábermann Jenő tájékoztatása szerint ezután itthon folytatják a szöveges utószinkront, majd a film végleges változatát, amelyben már a speciálisan erre a filmre tervezett számítógépes grafikák is helyet kapnak, Németországban rakja össze Bereményi Géza rendező. A producer elmondta, a Hídembernek német forgalmazója is van, amely egész Európában szeretné bemutatni a legnagyobb magyarról készült alkotást. Jelentős az érdeklődés a határon túli magyarok körében is, így számukra a magyarországi premier környékén külön vetítéseket szerveznek. A film a kiemelkedő nézettségű amerikai produkciókkal egyező számú huszonöt kópiával indul útjára. Készül egy háromrészes televíziós verzió is. Hábermann erről annyit mondott, hogy körülbelül negyed órával hosszabb lesz a moziban bemutatott változatnál.

Az 1,8 milliárdba kerülő Hídember - amely minden idők legdrágább magyar filmje - több változatban is hozzáférhetővé válik. A forgatókönyvet szerkesztett változatban, kiegészítő magyarázatokkal könyvalakban is megjelentetik. Készül egy CD is, amely Másik János, kifejezetten a Hídember számára komponál hatvanperces zenéjét tartalmazza. Ezen szimfonikus zenekar szolgáltatja a muzsikát.

Az ősbemutató időpontja nem változott ahhoz képest, amit elsőként a Magyar Hírlap közölt. Eszerint a két választási forduló között, április 11-én mutatják be a filmet. A helyszín változatlanul az Uránia Nemzeti Filmszínház, bár elterjedt olyan hír, hogy a Rákóczi úti mozi felújítása nem készül el addigra. Hábermann és az NKÖM sajtóirodája azonban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy ez a helyzet nem fordulhat elő.