Vágólapra másolva!
Az ORTT rendelkezése értelmében március 8-án este fél nyolc előtt hétperces adásszünetre kényszerül a Magyar Televízió egyes csatornája. Az m2  nyolc óra után szintén szünetelteti az adást. 
Vágólapra másolva!

Hét percre felfüggeszti a Magyar Televízió Rt. m1-es, illetve két percre m2-es csatornájának műsorszolgáltatási jogosultságát március 8-án az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT).

A testület mindkét esetben a 2001. október 22. és november 4. közötti törvénysértés - a támogatási szabályok megsértése - miatt rótta ki a szankciót.

Az m1 pénteken 19 óra 23 perctől, míg az m2 ugyanaznap 8.00 órától köteles végrehajtani a határozatot.

Korábban:
Leváltanák az MTV elnökét