Csiszár visszatér a képernyőre

Vágólapra másolva!
Csiszár Jenő ismét kedvet kapott a televíziózáshoz. Bár még nem tudni, melyik csatornán láthatjuk újra, de azt mondja, egyéni stílusú útifilm-sorozatot készít majd.
Vágólapra másolva!

Az elhatározás Balin történt meg, ahová pihenni utazott. Úgy hírlik, a fenegyerek imidzsű sztár nemsokára filmben is szerepel majd, ahol önmagát alakítja majd.

Csiszár Jenő alig fél éve jelentette be, bizonytalan időre eltűnik a tévéképernyőkről. Tette ezt annak ellenére, hogy akkoriban a tv2 egyik legnézettebb műsorát, a Csiszar.hut vezette.

Akkor azt mondta, fáradt, és nem tudja, lesz-e kedve még a kamerák elé állni.

Bali szigetén azonban minden megváltozott. Jenő néhány barátjával pihenni utazott oda, de vitt magával kamerát is. Persze használta is a felvevőt, s így született meg az ötlet, egy szubjektív hangvételű útifilm-sorozatot kellene forgatni, az embereket, tájakat, városokat saját szemszögéből mutatni be.

Csiszár az elkövetkezendő években tehát utazni fog. Forgatni akar Portugáliában, Hollandiában, Norvégiában, Jakutföldön, Kínában, még Afganisztánt is tervbe vette. Filmjeinek ő maga lesz az operatőre, rendezője és riportere. A 12 részes sorozat egy-egy adása fél órás lesz, azonban még nem tudni, melyik csatornán láthatjuk majd őket.

Mindezek mellett Csiszár szeptemberben filmes kamerák elé is áll; egy producer azzal az ötlettel kereste meg, legyen filmmjének főszereplője, ami a sztár életéről szól majd.


Korábban:
Csiszár visszavonul
Csiszár kibukott Ónodi nyilatkozatán

Fórum:
Heti Hetes - Csiszár nélkül?

Ajánlat:
Csiszar.hu