Vágólapra másolva!
A jó ízlést és az emberi méltóságot sérti a Budapest Televízió Forró drót Anettkával című műsorának március 9-i adása - állapította meg az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottsága.
Vágólapra másolva!

Elítélte az ORTT Panaszbizottsága Anettka március 9-i, szombat éjszakai műsorát, melyet egy állampolgári bejelentés alapján vizsgált ki március 27-én. A bizottság eljáró tanácsa szerint a Forró drót Anettkával című műsor kifogásolt adása ellenkezik a médiatörvénnyel, a műsorvezető válaszainak egy része sértette jó ízlést és az emberi méltóságot. A döntés szerint a felelősség a műsorszolgáltatót, azaz a Budapest Televízió Rt.-t terheli, mivel annak kötelessége, még egy szándékosan provokatív műsor esetében is, a szakmai színvonal biztosítása.

A panaszbizottság véleményezése alapján pénzbünzetéssel sújthatja az ORTT a Budapest Tévét.

A vizsgált műsorban Anettka távozott a képernyőről, mert megelégelte a betelefonálók sértegetéseit, trágárságát - az egyik néző például beleszellentett a kagylóba. A műsor Anettka nélkül folytatódott tovább: egy férfihang - állítólag Anettka stúdióban tartózkodó élettársa - vette át a műsorvezető szerepét, aki a betelefonálók stílusához igazodva trágár mondatokkal tarkította az egyébként sem egyhangú Forró drót című talk show-t.