Nóra pénteken tér vissza a Barátok köztbe

Vágólapra másolva!
A Barátok közt című sorozat nézői már jó ideje várják, hogy az egyik népszerű szereplő, Balogh Nóra ismét színre lépjen. A nagy visszatérésre már ezen a héten sor kerül. Az ügyvédnő péntektől kezdve tűnik fel ismét nap mint nap a történetben.
Vágólapra másolva!

Dr. Balogh Nóra (Varga Izabella) a nászéjszaka után egyszerűen felszívódott. Berényi Miklósnak (Szőke Zoltán) rá kellett döbbennie arra, hogy Nóra saját akaratából hagyta el őt. A férfi végül Berényi Zsuzsától (Csomor Csilla) tudta meg, hogy Nóra azért ment el, mert nem merte bevallani: nem születhet közös gyermekük.

Az ügyvédnő Párizsba menekült. Miklós mindent megtett, hogy rábukkanjon, de végül feladta a keresést. Sőt, abban a hiszemben, hogy soha többé nem látja viszont feleségét, vigaszt is keresett, s elnyerte a szép Szilágyi Andrea (Deutsch Anita) szívét. Ám épp akkor, amikor Miklós teljes boldogságot élvezhetné új szerelmével, felbukkan a rég nem látott nő, ezért választania kell: elhagyja Andreát, hogy folytassa házasságát, vagy elváljon feleségétől.

S Nóra vajon miért tért vissza? Nem bírta tovább férje nélkül, és érzelmei hozták haza? Nem elképzelhetetlen, mint ahogy az sem, hogy Nóra azért utazott el Franciaországba, hogy alávesse magát egy műtétnek, melynek következtében mégis teherbe eshet. A Blikk értesülése szerint azonban azért tér vissza, mert idáig bírta anyagiakkal a költséges, párizsi életet.

- Hamarosan minden kiderül - nyugtatja a kíváncsi rajongókat Varga Izabella, aki köztudottan azért bújt ki egy időre Balogh Nóra szerepéből, mert gyermeket várt.

Korábban:
Balogh Nóra visszatér a Barátok köztbe
Kertész Vilmos milliomos akar lenni
Új család a Barátok köztben