További vezetők távozhatnak a tv2-től

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság információi szerint újabb két vezető távozik a tv2-től, amely a napokban komoly átalakulásokon megy keresztül. Az MTM Kommunikációs Rt. vezérigazgatója, Prokopp Róbert és vezérigazgató-helyettese, Závodszky Zoltán is hamarosan megválik posztjától. A televízió tulajdonosai közt - lapértesülések szerint - megjelenhet az Intercom Rt. is.
Vágólapra másolva!

A csatorna szerdán jelentette be, hogy lecseréli a tv2-t működtető MTM-SBS Rt. vezérigazgatóját, Tolvaly Ferencet, akit Kereszty Gábor váltott a tisztségben. A tv2-ben 16 százalékkal tulajdonos MTM Kommunikációs Rt. átalakulása azzal van összefüggésben, hogy a cég felvásárlására befektetőt keresnek.

Lehetséges partnerként sokáig a Vegyépszer Rt. neve merült fel - ám ezt az információt hivatalosan egyik fél sem erősítette meg. A Napi Gazdaság legfrissebb értesülései szerint az Intercom Rt. is érdeklődik a tv2 iránt. A vállalat Csepi Lajos vezérigazgató, Andy Vajna producer és három nemzetközi kockázatitőke-befektető társaság tulajdonában van.

Az SBS már megvette - 4,5 millió dollárért - az MTM Kommunikációs Rt. leányvállalatát, az MTM Produkciós Kft.-t, és szerdán átmenetileg 3 millió dollárt helyezett ki az MTM Kommunikációs Rt.-be, hogy - mint Marcus Tellenbach, az SBS ügyvezető elnöke a Világgazdaságnak elmondta - "megkönnyítsék az átállást". A tőkeinjekció fejében az SBS jogot szerzett az MTM-et majdan felvásárló befektető kiválasztására.