Várnak a pénzükre Fridi statisztái

Vágólapra másolva!
Csaknem ezer statisztának tartozik hónapok óta a Friderikusz Produkció. Az őket szerződtető alvállalkozó váratlan halála miatt a produkciós iroda nem utalja a várt összeget.
Vágólapra másolva!

Az áprilisi műsoranyagot egyben, egy hét alatt vette fel a TV Pictures Productions. A csaknem 1000 statisztát az eddigi gyakorlatnak megfelelően Gáspár Mihály egyéni vállalkozó szerződtette. A vállalkozó azonban váratlanul meghalt, a produkciós cég pedig addig nem fizet, amíg le nem zajlik a hagyatéki tárgyalás, és meg nem nevezik Gáspár hivatalos örököseit.

A Friderikusz Produkció ügyvédje csak megerősíteni tudta a hírt, miszerint csak a hagyatéki tárgyalás után, a hivatalos örökösöknek fizetik ki a statisztáknak járó összeget, melyet a jogi procedúra lezárásáig egy banki alszámlán elkülönítve tartanak. A Blikk által az ügy kapcsán megkeresett szakértő azonban úgy véli, a statisztáknak közösen kellene fellépniük a hagyatéki tartozás érvényesítéséért.