Barátok közt: Megvan az új Tilda

Megtalálták Erdélyi Tímea utódját, így a Barátok közt epizódjai ezentúl Tilda új megszemélyesítőjével, Szabó Erikával készülnek.

A szerepre kiválasztott Szabó Erika, aki két hét múlva lesz 18 éves, azt mondta, ennél szebb születésnapi ajándékot el sem tud képzelni. "Dabasi vagyok, de egyelőre nem áll szándékomban Budapestre költözni" - közölte terveit Erika, akinek már ma Tilda bőrébe kell bújni. "Ez a legijesztőbb az egészben: nincs időm örülni a győzelemnek, álmodozni arról, milyen lesz a sorozatba kerülni, hiszen hamarosan fodrászhoz visznek, kitalálják a hozzám leginkább illő ruhastílust, és megkezdődnek a forgatások" - mesélte az új szereplő. Szabó Erika azt is elmondta, nem lesz nehéz anyusnak és apusnak hívni a sorozatbeli nagyszüleit, mert ugyanígy szólítja a saját szüleit is.

Erdélyi Tímea állítólag azért hagyta el a szappanoperát, mert a Színművészeti Egyetemre szeretne járni, a tanulással járó sok elfoglaltság pedig nem egyeztethető össze a sorozattal. Szabó Erika is úgy tervezte, hogy a színművészetire adja be a jelentkezési lapját, de ő, éppen a sorozat miatt, lemondott elképzeléséről. Legalábbis egyelőre. "Ez egy óriási lehetőség, amit úgy érzem, ki kell használnom. Az egyetemre még lesz alkalmam jelentkezni, viszont nem mindennap adatik meg az embernek, hogy a Barátok köztbe kerüljön" - magyarázta Tilda új megszemélyesítője a halasztás okát.