Magyar tévén a botrányos Jackson-film

Vágólapra másolva!
A Viasat3 hétvégén bemutatja a Living with Michael Jackson című filmet, amelyben a popénekes elmondja, szívesen alszik kisgyerekekkel. Jackson szerint a film rendezője félrevezette, és igazságtalan műsort készített.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIMárcius 9-én, vasárnap este 20.50-kor a Viasat3 televízió magyar feliratozással levetíti a botrányt okozó Living with Michael Jackson című filmet, amely a popsztár magánéletének részleteiről és állítólagos titkairól tudósít. A Martin Bashir által készített riportfilm megjelenése után azonnal indulatos vitát váltott ki Jackson és a brit rendező között.

"Megbíztam Martin Bashirban, beengedtem saját és családom életébe, és mindezt azért, mert azt szerettem volna, ha végre az egész világ megtudja rólam a valóságot. Ma a lehető legnyomorultabbul érzem magam amiatt, hogy valaki, aki megismert engem, a gyermekeimet, valaki, akit beengedtem a szívembe, és akinek elmondtam az igazságot, máglyára hajította a bizalmamat és elkészítette ezt az alattomos és igazságtalan műsort. Mindenki, aki csak egy kicsit is ismer, tudja, a gyerekeim az elsők az életemben, és soha nem bántanám őket" - kommentálta Jackson a filmet.

Bashir 8 hónapon át forgatta az énekesről szóló 30 perces dokumentumfilm jeleneteit, amelynek sugárzása ellen a popsztár már a kezdetektől fogva tiltakozott, mivel állítása szerint annak készítője félrevezette őt. A dokumentumfilm számos olyan jelenetet tartalmaz, amelyekben az énekes kisfiúk társaságában látható, egy vele készített interjú során pedig azt is bevallja: szívesen alszik kisgyerekekkel. A film által kirobbantott botrány kapcsán Jacko elkészítette a dokumentumfilm másik verzióját, amelyben igyekezett kompromittálni Bashirt. Az anyag jórészt olyan felvételekből áll, amelyeken Bashir magasztalja Jacko emberi és szakmai nagyságát, továbbá azt bizonygatja " a pop királyának", hogy az mennyire jól bánik a gyerekekkel.

A film Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is óriási nézettséget hozott az azt bemutató televíziós csatornáknak A riportfilmet a magyar Viasat3 számára anyacége, a Modern Times Group vásárolta meg a Granada Media Internationaltől. A Viasat3, amely a magyar nézők feléhez jut el, a filmet március14 -én, pénteken megismétli.