Börtönőrtoborzó tévéreklám

Vágólapra másolva!
Tévéreklámmal próbálnak a börtönökbe csalogatni új őröket Franciaországban. A hirdetésből kiderül, a börtönőrség nem csak a cellaajtók nyitogatásából és bezárogatásából áll, hanem odafigyelésből és megértésből is.
Vágólapra másolva!

Egyéni módon próbálják megoldani az égető smasszerhiányt a francia börtönök -tévében hirdetik az állás szépségeit. A börtönőrtoborzó tévéreklámban két őr áradozik munkája nagyszerű és élvezetes voltáról. Szavaik hallatán nehéz ellenállni a börtön csábításának, mert - mint kiderül -, a börtönőrség nem csak a cellaajtók nyitogatásából és bezárogatásából áll, hanem odafigyelésből, megértésből, előrelátásból is. "Ez a munka élettel teli, ezért szeretem!" - vallja az egyik őr a filmecskében. És ha még ettől sem indulnának meg tömegek börtönőrnek, jön a szlogen: "Változik a börtön, változtasd velünk!"

A következő öt évben összesen mintegy tízezer új őrre lenne szükség a túlzsúfolt francia börtönökben: csaknem négyezer új posztra kellenek emberek, további hatezernek pedig az időközben nyugdíjba vonulókat kellene felváltania. A francia börtönökben 56 ezer elítélt raboskodik. Az utóbbi hónapokban megszaporodtak az öngyilkosságok, a zendülések és más erőszakos cselekmények.