Friderikusszal kezdik a szigorúbb elszámoltatást

Vágólapra másolva!
Keményebb ellenőrzéssel akarja takarékosságra kényszeríteni a köztévét a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium elnöksége. A szigorúbb elszámoltatás részeként egyelőre nem járultak hozzá a Friderikusz Sándor cége által gyártott Hoztam egy milliót című show folytatásához.
Vágólapra másolva!

Április közepén a kuratórium elnöksége úgy döntött, nem csak a köztévé 300 millió forint feletti megállapodásait nézi át - amelyeket a testület hozzájárulása nélkül nem lehet megkötni -, hanem az 50 milliót meghaladó külső szerződéseket is. Az elnökség tagjai szerint ehhez joguk van, mert a 300 millió forintos határ nem azt jelenti, hogy kisebb összeg esetén a testület nem vizsgálódhat. Kozák Márton, az elnökség SZDSZ-es tagja elmondta, a törvény szerint a testület felelősséggel tartozik az MTV pénzügyeiért, amelyet ezentúl szigorúbban akarnak vizsgálni. A kuratórium vzetőségének tagja szerint a változtatás célja, hogy takarékosabb gazdálkodásra kényszerítsék a közszolgálati adót.

A szigorítás része, hogy az április végén tartott elnökségi ülésen, "külső és belső szakértők" véleménye alapján, a testület tagjai úgy döntöttek, egyelőre nem járulnak hozzá a Hoztam egy milliót című show készítőjével, a TV Picturesszel kötött szerződés meghosszabbításához. A jogi és műsorkészítői szakvélemény írói kifogásolták a Friderikusz Sándor vállalkozása által gyártott program költségeit, ezért a kuratórium elnöksége május közepére az MTV Rt.-től és a gyártótól is választ vár a megjegyzésekre. Kozák szerint a testület végleges döntése a műsor folytatásáról csak ezután esedékes.

A kuratórium vezetése tételes elszámolást és részletes indoklást szeretne a költségvetéshez, amely a tervezett hosszabbítással túllépné a 300 milliós határt. A köztévé, áfával együtt, közel 6 és fél millió forintot fizet adásonként Friderikusz cégének, amely, az elnökséghez eljutatott ajánlata szerint, az eddiginél több munkát végezne az MTV-nek. A kuratórium vezetése által vizsgált beterjesztés szerint Friderikusz heti három helyett négy részt szállítana a Vitray Tamás vezette műveltségi vetélkedő új sorozatához.

Kozák elmondta, a Friderikusz cége által gyártott műsor után az összes 50 millió forint feletti szerződést átnézik. "Még nincs kitűzve, hogy melyik lesz a következő, de mindegyikre sor kerül" - mondta a kuratórium elnökségének tagja. Kozák szerint azért döntöttek az 50 millió forintos határ mellett, mert az ennél kisebb összegű szerődések nagy száma miatt nehézségekbe ütközne a megállapodások tüzetes átvizsgálása.

Az [origo] más forrásokból származó értesülései szerint a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium elnökségében képviselt vélemények egyike az, hogy a köztévé külső szerződései pazarlók, az MTV-t pedig továbbra is jó pénzszerzési lehetőségnek tekintik néhányan, akik indokolatlan nagyságú összegeket szereznek a közvagyonból működő intézménytől. A bírálat szerint a szigorúbb elszámoltatásokkal el kellene érni, hogy az MTV-ben csökkenjen a külső gyártású műsorok aránya.

Az MTV vezetése a nyilvános megszólalás előtt egyeztetni akar a kuratórium elnökségével, és egyelőre Friderikusz Sándor sem nyilatkozik az ügyről.