Vágólapra másolva!
A híres-hírhedt Jerry Springer Show házigazdája már korábban is utalt arra: talán épp itt lenne az ideje, hogy kiszálljon a showbizniszből. Bár a hó végéig még van ideje eldönteni, valóban indul-e Ohio szenátorának posztjáért, reklámfilmjeit már játsszák a helyi tévécsatornák.
Vágólapra másolva!
Universal
Springer (középen) és "segítői"

A meglehetősen ellentmondásos, szélsőséges véleményeket és indulatokat kiváltó Jerry Springer Show nem kevésbé híres-hírhedt házigazdája már korábban is utalt arra, talán épp itt lenne az ideje, hogy kiszálljon a showbizniszből. Bár Springer már be is adta a jelökléshez szükséges dokumentumokat, a hó végéig még van ideje eldönteni, valóban indul-e Ohio szenátorának posztjáért.

Mindenestre a helyi kábeltelevíziók már sugározzák azt, a showman életének jelentősebb momentumaira építő, egyenként 30 másodperces kampányfilm-sorozatot, amelyek arra buzdítják a kedves nézőket: segítsenek Springer választási kampányának finanszírozásában. Többek között azt is elmeséli, hogyan hagyták el a Springer szülők a náci Németországot és menekültek Nagy-Britanniába, ahol a most 59 éves Jerry született - 4 éves volt, amikor a család az Egyesült Államokba költözött.

Jerry Springer hivatalos honlapjahttp://www.jerryspringer.com/

A filmek lezárásaként Springer kisebb összegű pénzadomány felajánlására kéri rajongótáborát, akiket cserébe autóra ragasztható matricákkal, pólókkal és saját CD-jével jutalmaz - utóbbin egyébként rockabilly számokat énekel. A filmben az is elhangzik, hogy a Jerry Springer Show-nak semmi köze az Ohióban egyre növekvő bűnözési rátához vagy gazdasági recessziójához. Egyúttal reagál azokra a vádakra is, miszerint a vulgáris kifejezésekkel és nyílt színi verekedéssel tarkított - egyébként itthon is látható - műsor házigazdájának szenátori jelölése hatására "tanulatlan bunkók" özönlik majd el a szavazóhelyiségeket.

"A hó végig el kell döntenem, visszatérek-e a politika színterére. Amennyiben úgy döntök, újra a politikával szeretnék foglalkozni, azonnal abbahagyom a show-t" - kommentálta a hírt Springer, aki televíziós karrierjét megelőzően Cincinnati polgármestere volt. Politikai pályafutását szexbotrány szakította félbe.